Szép kis számháború alakult ki azután, hogy csütörtökön Hadházy Ákos, az LMP társelnöke végül elérte, hogy betekinthessen a kormánynak visszaküldött nemzeti konzultációs ívekbe. Hadházy mindezek után azt mondta, kilencvenkilenc százalékig biztos benne, hogy nincs 1,7 millió a visszaküldött ívek száma (pedig a kormány ezt állítja). „Ha a dobozok számát nézem, és tényleg valódi ívek voltak bennük, akkor lehet, hogy láttam 900 ezer ívet. Rendkívül zavarba ejtő volt, hogy az egyik helyszínen sem volt egyetlenegy kockás papír vagy valamilyen nyilvántartás” - mondta.
Ezután a HírTV péntek este lejátszott egy hangfelvételt, amin Hadházy az egyik ügyintézővel beszélget, aki azt mondta, hogy november 13-ig legfeljebb 400 ezer ív érkezett be, miközben a konzultációt szervező Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára november 14-én azt posztolta a Facebookra, hogy egészen pontosan 1.125.318 kérdőívet kaptak.
Szombaton a Kormányzati Tájékoztatási Központ közleményt adott ki, ebben azt írták, hogy péntekig 1 millió 754 ezer 128 kérdőív érkezett vissza a Magyar Posta adatai alapján. Az eddig beérkezett kérdőívek közül a NISZ Zrt. 599 ezer 500 darab küldeményt vizsgált át és bontott ki, míg a Kopint-Datorg Kft. 489 ezer 265 darab küldemény szkennelését és kiértékelését végezte el. Az internetes kitöltések száma 155 ezer 330.
A közleményben azt állították, hogy Hadházy Ákos szándékosan összekeveri a beérkezett kérdőívek számát a feldolgozott és kiértékelt ívek számával. Az eddig beérkezett íveknek még csak egy részét dolgozta fel az ezért a részfolyamatért felelős NISZ Zrt., és leányvállalata, a Kopint-Datorg Kft. A kormány közérdekű adatigénylések alapján hétfőn nyilvánosságra hozza a postai összesítéseket. Emellett haladéktalanul megteszi a szükséges jogi lépéseket Hadházy Ákossal szemben - írták.
Az LMP ezután szintén közleményt adott ki, azt írták, hogy a kormány az elcsalt konzultációval nem csak azokat sérti vérig, akik visszaküldték az íveket, hanem minden magyart hülyének néz.
Konténerekbe gyűlnek az ívek számolatlanul, még egy kockás papíron sem vezetnek nyilvántartást. Pedig a kormány büszkén kommunikálja, hogy 1,7 millió magyar ember már válaszolt nekik.
A kormány és sajtója csodálatosan reagált a lebukásra.