Semmi probléma a hidegaszfalt lábbal való bedolgozásával

Tbg
közlekedés

A Budapest Közút magyarázatot adott arra a hétfői videóra, amelyen egy budapesti útszakaszon egy útkarbantartó munkás lábbal tömöríti a kátyú betömésére szolgáló aszfaltot:

Budapesten lábbal tapossák bele a hideg aszfaltot a kátyúba

A közútfenntartó ezzel sikeresen kezelte a helyzetet, és nem is lesz vele több gondja kb. 1 napig.

Herczeg Márk
Budapest
Forrás

5 fok alatt az útügyi szabályzat alapján meleg aszfaltot nem lehet használni a kátyúk betömésére. Ebben a helyzetben hideg aszfalt bedolgozása történik, közölte a 444-gyel Huber Szebasztián kommunikációs vezető.

 A hideg aszfaltot a kollégák fizikai úton, – ha úgy érzik, saját erővel vagy géppel – dolgozzák be. Ez utólag tömörödő aszfalt, az átmenő forgalom hatására tömörödik be véglegesen. 

Huber fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy ez ideiglenes megoldás a balesetveszély elhárítására. Melegaszfaltozni tavasszal szoktak, amikor felmelegedik az idő.

Huber elmondta, Budapesten napi több száz kátyú keletkezik, amiket lehetetlenség lenne géppel, nagyobb körültekintéssel eltüntetni, ezért most elsősorban a balesetveszély elhárításán dolgoznak.

Huber azt is elmondta, a kátyúzás nem oldja meg az úthibák tartós kijavítását, ahhoz az utak teljes felújítására lenne szükség, amire forgalomtól függően 15-20 évente kellene sort keríteni.