Európai Filmdíjat kapott Borbély Alexandra

KULTÚRA

A legjobb női főszereplőnek járó Európai Filmdíjat vehette át Borbély Alexandra szombat este Berlinben. A Testről és lélekről című filmben nyújtott alakítását ismerte el az Európai Filmakadémia.

Fotó: TOBIAS SCHWARZ/AFP


Borbély a díjátvétele után könnyek közt köszönte meg Enyedi Ildikó rendezőnek, hogy lehetőséget adott neki.

Forrás

Enyedi az MTI-nek elmondta, hogy

"nagyon nagy boldogság Alexandra díja. Sokszor elmondtam, de nem lehet elégszer, hogy mennyire különleges élmény volt számomra együtt dolgozni vele, tanúja lenni annak a csodálatos, belülről jövő metamorfózisnak, amivel átalakult ennek a filmnek a főszereplőjévé, Máriává. Sok igazán tehetséges, izgalmas színésznőt ismerek, közülük is kiemelkedik azzal az elképesztően széles skálával, aminek minden szegmensét még nem is volt alkalma megmutatni, pedig sokféle szerep megtalálta már, eddig főleg színházban. Hozzon neki ez a nagy elismerés sok, boldog, önfeledt munkát, igazi kibontakozást!".