Az Együtté az év közleménye: Mi csináltuk a Karácsony-felvételt, de nem mi adtuk ki

politika
Berkecz Balázs

Etikai vizsgálatot folytatott az Együtt a Karácsony-felvétel ügyében, amin az MSZP és a Párbeszéd frissen előretolt miniszterelnök-jelöltjének bemutatása után egy nappal arról beszél, hogy igazából fasznak hiányzik ez az egész. Karácsony Gergely azt mondta a szivárgás után, tudja honnan jött, de nem jön elő vele a kampány végéig.

Most már nem is kell, mert az Együtt előjött vele, nem is akárhogy. Kiderült, hogy Berkecz Balázs alelnök rögzítette a szöveget, amit később egy névtelen blogon terjesztettek el Karácsony rosszakarói. Minden más az év közleményéből: 

"A párt alelnöke a vizsgálat során elmondta, hogy a felvételt még múlt pénteken saját Facebook oldalán publikálta kevesebb mint 10 percig, de mivel felismerte, hogy a Párbeszéd és az Együtt pártok közötti szövetség felmondása miatti csalódottság vezette csak, így azt azonnal törölte. A hangfelvétel napokkal későbbi, névtelen blogon történő publikálásához semmi köze nincs."

Berkecz ügyében etikai vizsgálat indult, aminek végéig az alelnök kérte posztja felfüggesztését. A közlemény szerint Berkecz bocsánatot kért Karácsonytól.