Hetek óta szülők és tanárok takarítják a ferencvárosi iskolát

oktatás

Ferencvárosi Sport Általános Iskola és Gimnázium, 2017 december
Fotó: Index.hu

Az Index ír arról, hogy a Ferencvárosi Sport Általános Iskola és Gimnáziumban most már hetek óta tanárok és szülők vállt vállnak vetve porszívózzák és mossák fel a padlót, miután hetek óta nincs takarítás az iskolában. 

A cikk szerint hosszú ideje és folyamatosan szivárgott el a takarító személyzet a suliból, mígnem egy ponton egyszerűen nem maradt, aki rendben és tisztaságban tartsa a többemeletes épületet. A szükséghelyzetet súlyosbította egy nagyobb dugulás is, így az igazgató arra kérte a tanárokat, hogy szülőkkel karöltve segítsék át az iskolát a válsághelyzeten.

Az intézmény vezetése időközben felvette a kapcsolatot az intézményfenntartó Klik-kel, és egy takarítócéggel is sikerült időközben megegyezni, de csak január második hetétől, így az iskola további segítségre szorul, szülők felajánlották segítségüket, de eseti megbízással sikerült áthidaló megoldást találni erre a hétre is egy beugró céggel.

 Az Index első körben nem tudta elérni az igazgatót, viszont a Klik reagált a kérdésükre, és kiderült, hogy nincs is ügy: 

 "A Ferencvárosi Sport Általános Iskola és Gimnáziumban folyamatosan volt takarítás. Az illetékes tankerületi központ döntött úgy, hogy októberben közbeszerzési eljárást ír ki a takarításra, miután

az intézményben nem stabilizálódott a takarítói állomány.

 Az eljárás a jogszabályoknak megfelelően lezajlott, és januártól él a szerződés a céggel, amely vállalta, hogy már a téli szünetben nagytakarítást végez az iskolában." (Index)