Klímavédelmi alapítványt hozott létre Áder János köztársasági elnök, az államfő ezt szombaton jelentette be budapesti sajtótájékoztatóján. A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítványnak Áder János az alapítója, kuratóriumi elnöke Martonyi János korábbi külügyminiszter, tagja pedig Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke, valamint Szűcs Gábor klímavédelmi szakértő.
Áder János elmondta: az alapítványt abból az összegből hozta létre, amit a Magyarországról kivándorolt és Manchesterben 2013-ban elhunyt Balázs Miklós elektormérnök hagyományozott a hivatalban lévő köztársasági elnökre azzal, hogy fordítsa a pénzt Magyarország népének javára. A 234 396 font és 66 penny (közel 80 millió forint) 2016 januárjában érkezett meg egy ügyvédi letéti számlára.
Áder hozzátette: hosszas gondolkodás után úgy döntöttek, az örökhagyó akaratát azzal tudják a legjobban szolgálni, ha nem egyszeri alkalomra költik az örökséget, hanem megpróbálják hosszú távon jó célra felhasználni. Neki pedig erős ösztönzést adott ahhoz, hogy végül klímavédelmi alapítványra fordítsák a pénzt, hogy a 2015-ös párizsi klímacsúcs után többen is biztatták a munka folytatására. (MTI)