Már nyomoznak a TEK páncélosát vörös festékkel lefújó csibész után

bűnügy

Szerda délután egy ismeretlen vörös festékkel egy feliratot fújt a TEK Vörösmarty téren strázsáló páncélosának az oldalára. Erről itt írtunk korábban. A Zoom.hu ma megszólaltatta a TEK sajtófőnökét, aki elmondta, hogy bejelentést tettek a rendőrségen, és úgy tudják, hogy az V. kerületi rendőrkapitányság nyomoz is az ügyben.

Jasenszky Nándor emellett megpróbálta megmagyarázni, hogyan fújhatta le valaki a terrorelhárítás harci járművét.

A sajtófőnök szerint a térfigyelő kamerák kiszúrtak egy gyanúsan viselkedő személyt szerdán fél egy tájban, ezért riasztották a környéken járőröző rendőröket, TEK-eseket és katonákat, akik mind az ismeretlen után eredtek. Ezért volt a Vörösmarty térnél leparkolt BTR közelében csak a harcjármű kezelője.

A BTR-ek mozgó torlaszként vannak jelen a legfrekventáltabb budapesti karácsonyi vásárok bejáratánál – mondta Jasenszky. A BTR-ben senki nem ült, erre nem is volt szükség. A járművezető azonban mindig ott tartózkodik mellette, egy kisbuszban. 

Miközben a BTR személyzetének egy része a BRFK, a Készenléti Rendőrség, és a honvédség környéken tartózkodó járőrei a gyanúsan viselkedő alakot keresték, kevéssel fél négy előtt megjelent a BTR közelében egy másik ismeretlen, egy fiatalember. Róla több felvétel is készült. Megvárta, amíg az ott járőröző rendőrök és katonák elmennek, majd a térfigyelő kamerák felvételei szerint alig öt másodperc alatt lefújta a BTR oldalát, aztán elment.

Később egyszer még visszament, akkor már csak fotózni akarta a járművet, de amikor meglátott egy rendőrjárőrt, inkább elszaladt.

Jasenszky szerint kivizsgálják, terhel-e bárkit is felelősség a történtekért, a két harci jármű mellé pedig mostantól külön őrt állítanak, őket más, ennél fontosabb feladattól vonnak majd el.

Kapcsolódó cikkek