Az egyik legismertebb orosz, ellenzéki aktivista, Alekszej Navalnij vasárnap bejelentette, hogy összegyűjtötte a megfelelő számú ajánlást ahhoz, hogy márciusban elindulhasson Putyin ellen az elnökválasztáson. Ehhez 20 orosz városból külön-külön legalább 500 aláírást kellett összegyűjtenie támogatóival.
Ugyanakkor még mindig nem biztos, hogy indulhat, mert októberben az orosz választásokért felelős hatóság vezetője eltiltotta ettől. A hatóság azzal vonta meg az indulási jogát, hogy Navalnij ellen két gazdasági bűncselekményben is nyomozás folyik. Az aktivista ezeket az ügyeket koncepciós pereknek nevezte.
Navalnijt tartják az egyetlen olyan jelöltnek, akinek esélye lenne a negyedik elnöki ciklusára készülő Putyin ellen.
Az ellenzéki politikus vasárnap a támogatónak Moszkvában azt mondta, hogy ha nem engedik indulni a hatóságok, akkor jövőre bojkottálják az elnökválasztást. Beszélt arról is, hogy szerinte Vlagyimir Putyin a saját, a családja és a barátai meggazdagodásának forrásaként tekint az országra. Szerinte ezért szerinte nem lehet elnök tovább. (BBC)