Donald Trump korábbi kampányfőnöke és főstratégája, Steve Bannon az amerikai politikát megrázó botránykönyvben azt mondta: árulásnak látja, hogy Trump fia és veje találkozott az oroszokkal. Trump erre úgy reagált, hogy szerinte Bannon elvesztette az eszét. Az amerikai elnök ügyvédei jogi lépésekkel fenyegették meg Bannont, és felszólították, hogy ne sértse meg az írásban rögzített titoktartási szerződését.
Bannon nem csak Trump sikerének kovácsa volt, hanem az egész trumpizmus egyik vezéralakja, aki a Fehér Házból való kiszorítása után is részt vett republikánus kampányokban, és hírportáljával, a Breitbarttal együtt programadója volt a Trumpot hatalomra segítő újszélsőjobboldali mozgalomnak, az alt-rightnak. Ezért aztán mindenkit megdöbbentett, hogy ilyen durván beleszállt az elnök családjába, és azóta heves találgatások indultak meg, hogy miért akart szakítani az elnökkel.
Nos, most kiderült, hogy nem akar ő szakítani.
Az Axiosnak nyilatkozva bocsánatot kért, és elmondta, hogy nem is úgy gondolja. Vagyis nem tagadta, hogy Donald Trump Juniort nagyjából hazaárulónak nevezte, hanem most egyszerűen éppen az ellenkezőjét állítja. A következőket:
Hamarosan kiderül, hogy Bannonnak ezzel a megalázkodással sikerül-e visszanyernie az elnök bizalmát, aki naponta többször is képes változtatni az álláspontját, úgyhogy simán belefér, hogy holnap kijelenti: Bannonnak mégsem ment el az esze. Ugyanis ennek a két embernek, illetve az elnökségnek és az alt-rightnak kölcsönösen szüksége van egymásra.
Wolff könyve lesz az év szenzációja, már látszik. Az elnök emberei mindent elmondtak neki, amitől Trump retteg. Mindenki szerint egy nagyra nőtt Eric Cartman vezeti a világ legerősebb katonai hatalmát.
Az egykori elnöki tanácsadó keményen nekiment az elnök legközvetlenebb környezetének. Szerinte a nyomozók úgy fogják összetörni Trump Jr.-t, mint egy tojást.
Az elnök emberei szerint a volt tanácsadó megsértette a titoktartási szerződését, amikor Trump választási kampányáról beszélt Michael Wolffnak, akinek az új könyve botrányt okozott Washingtonban.
A Washington Post értesülései szerint Manafort és volt üzlettársa, Rick Gates az első vádlottak az elnökválasztás befolyásolása miatt indult ügyben, feladják magukat.