Helyszíni riportban mutatja be a Guardian Hszi Csin-ping kínai elnök szegénység elleni programját, amelynek egyik fő eleme, hogy a következő három évben több millió embert költöztetnek át a félreeső, szegény falvakból az állam által épített új otthonokba. Vannak akiket a szülőföldjüktől távol városokba telepítenek, mások csak olyan vidéki területekre költöznek, amelyek nem számítanak annyira elszigeteltnek.
Az állami propaganda szerint ez lesz az emberi történelem legkomolyabb lépése a szegénység ellen. A tervek szerint 2016 és 2020 között 9,81 millió embernek kellene új otthont találni. Tavaly Kujcsouból, Kína legelmaradottabb tartományából 750 ezer embert akartak szétosztani 3600 új területen.