Cenzúrának tartja a Lehet Más a Politika azt, hogy előzetes engedélyhez kötik a pedagógusok, iskolaigazgatók önálló nyilatkozattételét, ezért az ellenzéki párt az ombudsmanhoz fordul a Nemzetgazdasági Minisztérium háttérintézményének erről szóló, a szakképző iskoláknak kiküldött körlevele miatt.
A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal azután küldte szét a fenntartása alá tartozó intézményeknek a levelét, hogy egy komáromi igazgató számon kérte a pedagógusát, amiért a tanár nyilvánosan sérelmezett egy a szakgimnáziumukban történt jogsértő esetet, azt, hogy kifüggesztették a megrovásban részesült diákok névsorát.
Kanász-Nagy Máté, az LMP szóvivője a budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: ez a szólásszabadságot súlyosan korlátozó eljárás antidemokratikus, ezért az LMP az ombudsmanhoz fordul a konkrét eset és a levél kivizsgálását kérve.
Az LMP emellett visszaépítené a köznevelési törvénybe a korábbi közoktatási törvény azon rendelkezéseit, amik kimondják: a tanuló, a szülő és az alkalmazott nem késztethető lelkiismereti, világnézeti vagy politikai meggyőződésének megvallására, de megtagadására sem, és senkit nem érhet hátrány mindezek kifejtése miatt.
Kanász-Nagy Máté kérdésre elmondta: egyetértenek a január 19-i diáktüntetés céljaival, ezért az LMP több tagja magánemberként részt vesz a rendezvényen, de tiszteletben tartják, hogy a szervezők nem szeretnék, ha azon pártok is megjelennének.
Karácsony Gergely, a Párbeszéd és az MSZP miniszterelnök-jelöltjének kijelentésével kapcsolatban, miszerint lemondana a kormányfőjelöltségéről, ha az LMP részt venne a baloldali összefogásban, Kanász-Nagy Máté azt mondta:
Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje Orbán Viktor kormányfő egyetlen kihívója, a legjobb és a leghitelesebb jelölt, és köszönettel vesznek minden támogatást, de az LMP nem tud a régmúlt szereplőivel közös konstrukcióban részt venni a választáson.
Elmondta azt is, hogy nem zajlanak tárgyalások köztük és a Momentum között.
Arra a felvetésre, hogy Baján egy olyan független jelöltet támogatnak az időközi önkormányzati választáson, aki mögé a Jobbik is beállt, azt mondta: azt mérlegelték, ki a legalkalmasabb jelölt, nem azt vették figyelembe, hogy más pártok ki mögé állnak be. (MTI)
A Nemzeti Szakképzési Hivatal zokon vette, hogy egy tanár kifogásolta a diákok nyilvános megszégyenítését.
A lépéssel a tanárok többsége sem értett egyet.
Az MSZP miniszterelnök-jelöltje állítja, könyörögnek neki a fideszesek, hogy nehogy kétharmaduk legyen megint, mert akkor mindennek vége. Azt állítja, átadná a jelöltséget Szél Bernadettnek, ha az LMP beszállna az összefogásba.