A polgármestereknek meg kell mutatniuk, hogy nem kérnek sem a bevándorlásból, sem a bevándorlásszervező irodákból
- jelentette ki Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke a minap.
Ha kell, akkor kell: Esztergom is kinyilvánította, hogy nem kér a városban működő, betelepítést szervező Soros-szervezetekből. Akkor sem, ha maga a beterjesztő sem állítja, hogy léteznének ilyenek.
Az iGOM helyi hírportál videója szerint a képviselőtestület a mai ülésen egyhangúlag, ellenszavazat nélkül szavazta meg az állásfoglalást.
Bánhidy László fideszes alpolgármester ezzel indokolta az országos riogató kampányhoz való csatlakozás szükségességét:
„A város vezetése már többszörösen bebizonyította, hogy mennyire fontosnak tartja a városban működő civil szervezeteket.
Csak javaslok egy állásfoglalást, hogy ezek a civil szervezetek, ha bevándorlást szervező feladatokat is kapnának a Soros-terv alapján, ezzel a város képviselő-testülete nem ért egyet.
Nagy tisztelettel vagyunk a civil szervezetek iránt, csak félünk, hogy ha egy jelentős anyagi támogatást kapnának arra a célra, hogy bevándorlást szervezzenek, az esetleg Esztergom életét is befolyásolja.”
A szavazati arányon az látszik, hogy csak a 11 kormánypárti képviselő vett részt a szavazáson, a 4 ellenzéki nem volt jelen.
A vidéki polgármestereket holnapra hívta össze a Fidesz, hogy együtt is elmondják ugyanezt.
Címlapkép a Fidesz Esztergomi Szervezetének Facebookjáról.
A Szita Károly vezette Megyei Jogú Városok Szövetsége péntek délelőtt tart nagyszabású rendezvényt a fővárosban.
Jobb félni - mondta Szita Károly, és meghirdette az országos összefogást a civilek ellen.