Abban az értelemben, hogy – elméletileg – mindkét dolog, egy párt és egy állami tulajdonú cég is közpénzből működik, nincs sok különbség közüttük, mindkettő működését az Állami Számvevőszék vizsgálja.
Ám amíg egy ellenzéki párt átvilágítása, a működéséről a jelentétervezet elkészítése mindössze egy hónap alatt megvan, ezt a tempót az ÁSZ-nak nem sikerült tartania a Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt. esetében.
Pedig a Zrt. nem kevés közpénzből működik, évente több tíz milliárdos költségvetése van, az egész beruházás összeértékét több mint kétszázmilliárd forintra becsülik.
A Hvg írta meg, hogy bár a Zrt. ellenőrzéséről már júniusban hírt adott az ÁSZ, a jelentés január 9-ig nem készült el.
Mint a Hvg írja, nem a Zrt. a hunyó, legalábbis az ÁSZ végül azt válaszolta az újság kérdésére, hogy:
„Tájékoztatom, hogy a Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt. vagyonmegőrzési és gazdálkodási tevékenységének ellenőrzése jelenleg még folyamatban van.”
Ehhez képest a Jobbikot, a DK-t, az Együttet az ÁSZ 2-3 hónap alatt „elintézte”, azaz átvizsgálta, a jelentést elkészítette, láttamoztatta, és elfogadta. Az ügyről itt írtunk részletesen. (Hvg)
Az NGM épp tegnap közölte, hogy egyeztet a NAV és a Magyar Államkincstár vezetőivel, hogy a megbüntetett ellenzéki pártok kapjanak féléves felkészülési időszakot, és hogy a büntetésüket fizethessék részletre.
Alkotmányellenesen átvitt szabályok, pártkatonákkal irányított hivatalok, mindent aláíró elnök. A NER szinte a teljes arzenálját felvonultatta az ellenzék megbüntetéséhez.