Ötmillió forintért adnak-vesznek kisbabákat Magyarországon

gyerek

“Mi lenne ha megtartanánk és eladnánk?” - magyarázta egy férfi a Fókusz riporterének azt, hogyan jött az ötlet, hogy a párjával áruba bocsássák a gyereküket.

A Fókusz szerdai műsorában a magyar gyerekkereskedelem volt a téma. Az országban 20 ezer gyerek vár örökbefogadásra, de az állam évente csak 900-ra bólint rá, holott ezrek igényelnének gyereket. Ők sokszor 3-4 évig is várnak arra, hogy örökbe fogadhassanak valakit.

A műsor által megkérdezett szakértő szerint a nagy kereslet miatt egyre többször fordul elő az, hogy valaki eladja a magzatát. Ezek a vásárlások elsősorban az interneten bonyolódnak, ezért a riporter feladott egy álhirdetést, amelyben örökbeadót keresett. Erre jelentkezett is egy pár, és a találkozás során kiderült, hogy nem ingyen adnák a négyhónapos magzatot, hanem ötmillió forintért, amelyet akár részletben is lehetne fizetni.

A riporter rejtett kamerás felvételt is készített az ajánlatról. Itt nézheti meg a műsort:

Forrás

A műsorban elhangzik az is, hogy a magyar törvények szerint a gyerekek adás-vétele emberkereskedelemnek minősül, és 3 év börtön jár érte. Úgy tudják, hogy több hasonló ügyben is nyomoz a rendőrség, erről azonban nem adtak tájékoztatást. A szakértő szerint veszélyes a gyerekek megvásárlása, ő találkozott már olyan esettel is, amikor az eladó anyuka még évek múlva is rájárt a vevőkre, és további milliókat próbált kizsarolni tőlük.