Mint arról beszámoltunk, úgy tűnik, hogy David Cornstein lesz a következő Magyarországra delegált amerikai nagykövet.
1938-ban született New Yorkban, diplomáciai feladatot eddig sohasem látott el, ennyiben hasonlít elődjére, Colleen Bellre.
Elsősorban üzletember, a nagy ötlete az volt, hogy elsőként kezdett ékszereket árulni hipermarketekben, egészen pontosan összehozta az áruházláncokat a nagyobb ékszermárkák gyártóival. Erről ebben a videóban mesél vagy fél órát:
A politikához egy kicsit volt már köze, a republikánus párt New York-i, mérsékelten konzervatív zsidó szárnyának az egyik hangadójaként. Rudy Giuliani polgármestersége idején egy ideig ő vezette New York-ban az illegális szerencsejátékok elleni hivatalt. A lóversenyben különösen otthon volt, hiszen maga is számos sikeres versenyló tulajdonosa.
Később az is felmerült, hogy New York állam főszámvevője legyen, George Pataki kormányzósága idején. E törekvésében Arthur Finkelstein is támogatta volna, ám a republikánus párt inkább mást akart a tisztségre, és 2001-ben Cornstein letett az indulásról.
Úgy hívják, hogy David Cornstein.
„Ha azzal kampányolsz, hogy ezt vagy azt a csoportot kidobod az országból, inkább lehet esélyed.”