Jóval keményebben lépne fel a dél-koreai kormány a felelőtlen kutyatartókkal szemben, ezért márciustól az ötszörösére emelik szájkosár nélkül sétáltatóknak járó bírságot. Hogy a bejelentéseket ösztönözzék,
az összeg 20 százalékát azok a kutyarazzók kapják meg, akik lefényképezik és a hatóságoknál jelentik a szájkosár nélkül futtató gazdákat.
Ha a feljelentésből büntetés lesz, a beküldő 100 ezer dél-koreai vont (≈ 23 ezer forintot) kaphat. Ugyanakkor azért, hogy ne legyenek főállású feljelentők, évente csak 20 képet fogadnak el.
A megszigorított állatvédelmi törvény szerint ha valakinek az elszabadult kutyája halált okoz, a felelőtlen gazda akár három év börtönt is kaphat. A veszélyesnek tartott kutyafajták listáját pedig az eddigi háromról nyolcra bővítették. (BBC)