Az Együtt egyoldalúan visszalépteti helyi jelöltjét Budakeszin Szél Bernadett, Szekszárdon pedig Hadházy Ákos javára, jelentette be Szigetvári Viktor a Magyar Nemzetnek adott interjújában. Ugyanakkor a Jobbik javára az Együtt nem fog visszalépni, mert szerinte Vonáék nem hoznának változást a Fideszhez képest.
A párt a hétfői közleményében arra kér minden demokratikus ellenzéki pártot és civil szervezetet, hogy hasonlóképp járjanak el, azaz támogassák Szél Bernadettet és Hadházy Ákost a Fidesz ellen induló egyetlen jelöltként.
Szigetvári beszélt arról is, hogy akár szocialista Hiller István vagy Burány Sándor javára is visszalépnének, és nem szeretnének jelöltet állítani Szabó Sándorral szemben Szegeden, de szerinte ehhez az kell, hogy „az MSZP se veszélyeztesse Szabó Szabolcs 2014-ben megnyert egyéni mandátumát Csepelen”.