A brit szépségblogger, Amena Khan azután jelentette be visszalépését, hogy az elmúlt napokban komoly felzúdulást keltett az interneten a L'Oreal hidzsábot viselő kampányarcának több 2014-es Twitter-posztja. A már korábban törölt posztokban többek között illegális és gyermekgyilkos országnak nevezte Izraelt.
Mint Khan közleményében írta, nagy örömmel vett részt a kampányban, amely az elfogadást ünnepelte, ugyanakkor az elmúlt napokban beindult diskurzusok eltérítették az eredetileg pozitívnak szánt üzenetet.
A szépségtanácsadással foglalkozó blogger elnézést kért, ha 2014-es Twitter-posztjaival bárkit megbántott, mint mondta, a sokszínűség ünneplése a szenvedélye, és nem akart kirekesztő lenni senkivel szemben sem.
A L'Oreal Paris szóvivője szerint ők is csak most szereztek tudomást a posztokról, és értékelik, hogy Amena elnézést kért a szavaiért, ugyanakkor egyetértenek a döntésével, hogy kiszáll a kampányból. (BBC)