Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) nyilvántartásában csaknem kétszázötven jogerősen bejegyzett párt szerepel, ez a szám azonban még nőhet, mivel a bíróságok a jogerőt utólag állapítják meg - írja az MTI.
2014-ben még „csak” 147 párt indult, pedig már akkor is burjánzottak a látszólag csak a kampánytámogatás beszedésére létrehozott politikai mozgalmak. Az OBH adatai szerint a négy évvel ezelőtti országgyűlési választás óta 116 pártot jegyeztek be a bíróságokon, ebből csak tavaly 70-et, míg 2018-ban eddig kettőt.
Az országgyűlési választáson induló pártok számára nemcsak a parlamentbe jutás miatt fontos a jelöltállítás, hanem mert csak akkor működhetnek a továbbiakban pártként, ha el tudnak indulni a választáson. A pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló 1989. évi törvény ugyanis kimondja: a bíróság az ügyészség indítványára - a párt egyesületként való további működésének érintetlenül hagyásával - megállapítja a párt működésének megszűnését, ha a párt egymást követő két általános országgyűlési képviselői választáson nem állít jelöltet.
Azt eláruljuk, hogy a legolcsóbb a Fidesz. És vajon melyik párt szerzett 14-szer annyi aláírást, mint szavazatot?
Megismerkedtünk az Új Dimenzió Párt elnökével és szóvivőjével, akik nagy meglepetésre országos listát tudtak állítani. A párt annyira friss, hogy a pártelnök és a szóvivő csak egy hete ismerik egymást, az országos lista első három neve sem ugrik be elsőre, a párt programját pedig egy névtelenségbe burkolózó professzor írja. Nehéz eldönteni, hogy egy kamupártról van-e szó, vagy tényleg ennyire naivak, mindenesetre tagadják, hogy másolták volna az ajánlóíveket.