választási csalás

Orbán Balázs választási csalástól retteg

Ilyen talán még nem volt, hogy a hivatalban lévő magyar kormány tagja kiált választási csalást előre.

Kaufmann Balázs
POLITIKA

Rongálásért elítélték, mégse áll le: Heindl Péter pécsi aktivista újra célba vette a kormányplakátokat

Újabb köztéri akciójával arra hívta fel a figyelmet, hogy az állami kampányok a Fidesz céljait segítik.

Német Szilvi
POLITIKA

Tíz hónapja képtelenek kormányt alakítani, a legutóbbi választás miatt pedig több mint száz embert tartóztattak le Koszovóban

Először csak a szavazatok egy részét akarták felülvizsgálni, de gyorsan kiderült, hogy a hatóságok nagymértékű csalással állnak szemben.

Bódog Bálint
külföld

A harmadik választást is megóvják Tiszaburán

Szavazatvásárlás miatt ismételték meg a választásokat Tiszaburán, a vesztes szerint most is csaltak.

Windisch Judit
POLITIKA

Végtelen történet: megint csaltak Tiszaburán, újra új választás lesz

Választásicsalás-rekorder lett a település.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Miközben több száz tüntető halhatott meg, kihirdették, hogy Tanzánia eddigi elnöke csaknem 98 százalékkal nyert a választáson

Kijárási tilalommal próbálták megfékezni a napok óta tartó zavargásokat.

Windisch Judit
külföld

Ezt már csak Xanaxszal lehet kibírni

Az elmúlt évtizedekben tán soha nem látott választási csalások helyszíne volt Tiszabura, az ország egyik legszegényebb faluja. A választást vasárnap ismétlik, a faluban tapintható a feszültség.

Tóth-Szenesi Attila, Németh Dániel
Politika

Magyar Péter feljelenti Orbán Balázst a mesterséges intelligenciával hamisított videó miatt

Magyar szerint Orbán Balázs „az ország leggyávább embere”.

Székely Sarolta
POLITIKA

Magyar Péter nyílt választási csalásnak tartja, hogy a Fidesz mesterséges intelligenciával ad mondatokat a szájába

Olyanokat, amiket sosem mondott.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Annyian és akkorát csaltak a tiszaburai választáson, hogy meg kell ismételni

Összesen hét önkormányzati pozícióért indult több mint hetven jelölt a településen. És ez még bele is fért volna, de a csalások nem álltak meg itt.

Bódog Bálint
POLITIKA

Választási csalás miatt bíróság elé állítottak egy szentesi fideszes helyi képviselőt

Egy hamis aláírások miatt indult ügy másodrendű vádlottja.

Haász János
belföld

Pópák és influenszerek a hibrid háborúban: ugyanaz volt az orosz forgatókönyv Romániában, mint a meghekkelt moldáv választásokon

Moszkvai műveleti központból nyúltak bele a moldovai választásokba, ezer eurót fizettek a papoknak a putyini ige terjesztéséért. Ugyanaz az oligarcha a kulcsfigura, mint a meghekkelt román kampányban, ahol TikTok-influenszereknek utaltak ugyanennyit.

Kolozsi Ádám
külföld

Grúzia elnöke a nemzetközi közösség nyomásgyakorlását kérte, hogy kikényszerítsék a választások felülvizsgálatát

„Ezt a választást elcsalták” – mondta Szalome Zurabisvili.

Herczeg Márk
külföld

Orbán gratulált Grúziának, mert nem hagyták, hogy az országukból második Ukrajna legyen

Orbán nagyra értékeli a grúz miniszterelnök elkötelezettségét a béke iránt.

Székely Sarolta
külföld

13 uniós külügyminiszter bírálta és korainak nevezte Orbán kormánytámogató grúziai látogatását

És elítélték a nemzetközi szabályok állítólagos megsértését a grúziai választásokon.

Herczeg Márk
eu