Tizenegy ismert előadót hívott meg a Fővárosi Önkormányzat arra a pályázatra, amin Magyarország fővárosa, Budapest hivatalos dalát keresik, és három tehetséges fiatal zenész is lehetőséget kap majd még a jelentkezésre - ebből a mezőnyből áll majd össze a top14, akiknek számait tavasszal mutatja be illetve adja ki Tarlós István Hivatala.
Az örömhírről a fiatalos, trendi Budapest arca, Szalay-Bobrovniczky Alexandra számolt be sajtótájékoztatón:
"Budapest rengeteg érzelmet hoz ki belőlünk, a zenei színtéren azonban, a számos már megszületett kapcsolódó dal ellenére mintha még nem sikerült volna kifejezni, mit jelent nekünk a város. Amikor Budapestet építjük, célunk közösség formálása is"
A meghívottak listája pedig így néz ki:
A beérkezett dalokra előválogatás után április 16. és 26. között lehet majd szavazni, április 27-én gálakoncerten mutatják be a Thália Színházban a számokat, a győztes 1 millió forinttal is gazdagodik.