Az oktatás egy örök probléma, semmi köze a kampányhoz, reagálta Lázár János Kormányinfón elhangzott kijelentésére a Független Diákparlament stratégiai koordinátora az ATV Start című műsorában hétfő reggel. A Miniszterelnökséget vezető miniszter múlt csütörtökön mondta azt a diákszervezet tüntetéséről és reformpontjairól, hogy
nem lehet elvonatkoztatni, hogy a tüntetésre mikor került sor, és hogy azt kik szervezték a háttérből. Választási kampányban diákokat utcára vinni, azoknak is felelőssége, akik ezt megszervezték.
Az Orbán Viktornak küldött vitameghívásról Gyetvai Viktor az ATV stúdiójában azt mondta, hogy remélik, hogy
„a miniszterelnök visszaemlékszik fiatalkori önmagára, és ha számára tényleg fontos, hogy Magyarország jövője biztosítva legyen, és maga mondta azt, hogy az oktatás egy stratégiai terület ezen a téren, akkor belefektet az oktatásba.”
A miniszter azt üzente: megbocsáthatatlan, hogy a diákok az akár jogos követeléseikkel kampányban kimentek az utcára. Pedig hivatalosan nincs is kampány. Nem hivatalosan meg folyamatosan kampány van, amiben a fideszes politikusok felhasználják a gyerekeket is.
Lázár János szerint a tüntetők követelései között vannak figyelembe veendő dolgok és zagyvaságok is.