Kálló Dániel: Azt állítani, hogy a diákok nem tudják, mit akarnak, csak gépező zombik lennének, nevetséges és roppant sértő

POLITIKA

Kedd este a Hír Tv Egyenesen című műsorában volt vendég Kálló Dániel, a Független Diákparlament szóvivője, akibe pár hete elképesztő riporteri bravúrral szállt bele az Echo Tv műsorvezetője. Velkovics Vilmos többek között azzal támadta le a srácot, hogy alany-állítmányt akart vele egyeztetni, illetve megmondta neki, hogy mit csinál ma egy átlagos tizenéves.

Velkovics Vilmos Valér, aki az interjú óta az Echo Tv brüsszeli tudósítója lett
Fotó: Echo Tv/FB

Az alázási kísérlet után, amit Kálló egészen jól tűrt, a fiú magyartanára kommentben védte meg a diákját. A videó azóta eltűnt, de azt még meg lehet nézni, mi lett volna, ha az Echo TV dolgozója úgy megy neki Orbánnak, ahogy a diáktüntetőnek.

Kedd este Kálmán Olga kérdésére Kálló Dániel elmondta, hogy ma Magyarországon aki – a hatalomhoz képest – „más véleményt képvisel, azt vagy félelemből, vagy rosszindulatból, vagy sokszor éppen féltésből megpróbálják lecsendesíteni, merthogy ebből baj lesz, merthogy nem tudja, hogy mit hoz a jövő, és mert nincs értelme beszélni, inkább maradjunk csendben”. Ez szerinte nagyon kártékony hozzáállás, és például az Echo Tv-s interjú is azért volt kiábrándító, mert azért ment oda, hogy az oktatásról beszéljen.

„Mert ezzel foglalkozik a Független Diákparlament, ezzel foglalkozom én. Nem vagyok pártérdekeket követő ember, nem kapok pénzt senkitől, egy diák vagyok, aki egy jobb oktatásban szeretne tanulni, és azért mentem oda, hogy erről vitatkozzunk. Ez nem történt meg, és sajnos egyre több helyen látom azt, hogy ha valaki más véleményt képvisel, már nem arról van szó, hogy ütköztessük a véleményeinket, és vitatkozzunk, hanem arról, hogy a másikat próbáljuk meg elpusztítani, besározni, ő egy ellenség”

– mondta Kálló, aki négy éve csatlakozott a Független Diákparlamenthez egy facebookos hirdetés hatására.

Arra a kérdésre, hogy a szülei mit szóltak a közéleti szerepvállalásához, azt mondta, büszkék és támogatják, de aggódnak is érte, „sajnos pont a már említett, vita helyetti támadások miatt”.

Orbán Viktort egyébként a Független Diákparlament január 19-i tüntetésén nyilvános vitára hívták az oktatási rendszerrel kapcsolatban, miután a követeléseikre Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter nem reagált. A miniszterelnök február 7-ig kapott haladékot, de nem reagált a felhívásra, ezért a diákparlament február 23-án országos tüntetést szervez az oktatási reformokért.

Kálló arra a kérdésre, hogy most mit kérdezne Orbántól, azt mondta, azt kérdezné, hogy „mi változott” benne, ugyanis amikor ő fiatal volt, akkor azokat az értékeket képviselte, amiket a mostani diáktüntetők, „és látszott, hogy ő támogatja, és megéli a fiatalok szerepvállalását és munkáját a jövőért”.

Kálló azt is elmondta, hogy ha kevesebbet szeretnének tanulni, és lusta, semmittevő diákok lennének, akkor például ő nem töltené négy éve azzal „az amúgy is kevés” szabadidejét, hogy az oktatásért tegyen. Szerinte is szükséges a kikapcsolódás, „de az olyan állítás, hogy a diákok nem tudják, mit akarnak, ők csak gépező zombik lennének, azok szerintem egyrészt nevetségesek, másrészt roppant sértőek”. Aki bemegy egy iskolába, és megnézi, mennyire le vannak terhelve a diákok épp az elavult oktatás miatt, az szerinte nem mond ilyet.

Arról, amit Parragh László iparkamarai elnök preferál, hogy a gyerekek hosszú oktatás helyett inkább gyorsan tanuljanak valamilyen szakmát, Kálló azt mondta, hogy a szakmunkák tekintélye azért is csökkent, mert a színvonala csökkent az ilyen képzéseknek, és „ha mindenki ügyvéd, akkor senki nem javítja meg a mosógépet” mondjuk. De azt is figyelembe kell venni, hogy fejlődik a társadalom, és vannak olyan munkák, amik 30-50 év múlva nem lesznek, márpedig ha ilyen szakmákra készítik fel az embereket, az elég szomorú helyzetekhez fog vezetni – mondta.

A teljes beszélgetés itt látható:

Forrás
Kapcsolódó cikkek
Videó

Inkább a tévében alázzák a diákokat, mint hogy felkészítsék őket a XXI. századra

Semmi sem mutatja be olyan látványosan a magyar oktatás bajait, mint ahogy a kormánymédia megsuhintotta a fegyelmező pálcát a tüntető diákok felé. Pedig Orbán szerint az lesz belőlünk, amire a szellemi képességeink alapján jutunk.

Kiss Bence, plankog, Botos Tamás
video

Magyartanára kommentben állt ki a diák mellett, akit a kormánymédiában megpróbáltak lealázni

„A pártatlanság látszatát sem próbálta meg fenntartani, egy középiskolás diák véleményének megismerése helyett igyekezett kioktatni, lejáratni, fölényeskedni.”

plankog
oktatás

Mi lett volna, ha az Echo TV riportere úgy megy neki Orbán Viktornak, mint ahogy a diáktüntetővel tette?

Tökéletes videómontázs mutatja meg az alternatív valóságot, melyben az összevissza beszélő Orbán Viktort leckézteti Velkovics Vilmos.

Horváth Bence
POLITIKA

Gyerekek vagyunk, nem az a dolgunk, hogy 8 órákat dolgozzunk

Több ezer diák vett részt a diákok által szervezett tüntetésen, amelyen a magyar közoktatás állapota ellen tiltakoztak. A diákokat kérdeztük arról, mi a baj az utóbbi években agyonreformált oktatással. És persze, hol vannak ilyenkor a kedves szülők?

Tbg
oktatás

Orbán Viktor nem fog tárgyalni a diákokkal

Lázár János szerint a tüntetők követelései között vannak figyelembe veendő dolgok és zagyvaságok is.

Haszán Zoltán
oktatás

Ember nem volt még olyan büszke rá, hogy elvette az érettségi lehetőségét egy csomó gyerektől, mint Parragh László

A Nemzeti Együttműködés Rendszerének minden homályos sarkát bevilágító, tökéletes interjút adott az iparkamara elnöke.

erdelyip
POLITIKA