Hiába tolná a balhét a Fidesz Simicskára, az OLAF-jelentésben vastag betűkkel szedték Tiborcz István nevét

POLITIKA

Reggel írtunk arról, hogy a kormánypárt tévéi és írott anyagokat megjelentető kiadványai megpróbálják a Simicska Lajos tulajdonában álló Közgépre kenni a miniszterelnök vejének, Tiborcz István cégének, az EU csalás elleni hivatala (OLAF) által csaláson kapott Eliosnak az üzelmeit. A 24.hu most az OLAF-jelentés újabb részleteiről írt, amik közül nem egy már a Direkt36 2015-ös tényfeltáró cikkeiből is ismerősek lehetnek.

A 24.hu cikke szerint az OLAF által vizsgált összes Elios-nyeremény közül a hódmezővásárhelyi volt a legdrágább: a jelentés szerint 940 millió forintba került. Az OLAF azt írta, a pályázatban a Lázár János-vezette megrendelő önkormányzat nem kötötte ki, milyen technológiával kell elérni, hogy energiatakarékosabb legyen a város közvilágítása, a pályázókra bízták a kidolgozását, és az ES Holding (a későbbi Elios) úgy nyerte el a megbízást, hogy 2008-ban nem volt bevétele, 2009-ben pedig csak 9 millió forint forgalma volt, ráadásul nem volt tapasztalata a közvilágításban.

Lázár János és Tiborcz István a belvárosi Börze étteremben 2017. november 7-én.
Fotó: Azonnali

A cég versenytársa, a Tungsram-Schréder a hódmezővásárhelyi önkormányzat döntése miatt a Közbeszerzési Döntőbírósághoz fordult, de a beadványát érdemben nem vizsgálva elutasították, mondván: a határidő lejárta után adták be. A Tungsram-Schréder mégsem fellebbezett, sőt a szerződés aláírása után az ES Holding lecserélte az alvállalkozóját, a világítóeszközöket szállító KT Electronik Kft.-t, és helyette a Tungsram-Schrédert bízta meg a feladattal.

A megbeszéléseken az ES Holdingot Erdei Bálint és Tiborcz István képviselte.

Három hónapon át tárgyaltak, ezalatt 21 ajánlat érkezett a Tungsramtól az ES-hez, végül 2011 májusában 341 millió forintos szerződést kötöttek.

De az OLAF jelentésében a 24.hu szerint leszögezik: ezt a cégek nem tehették volna meg, mert a szabad verseny elve megtiltja, hogy egy korábbi versenytárs legyen a pályázat nyertesének alvállalkozója. A magyar közbeszerzési törvény akkori rendelkezései szerint, ha valaki önállóan vagy konzorciumi tagként, ajánlattevőként részt vesz egy pályázatban, az egy másik ajánlattevőnek a projekt teljes értékének legfeljebb 10 százalékos mértékéig lehet alvállalkozója, de a Tungsram-Schrédernél ez az arány 60 százalék volt.

Ugyan Tiborcz István az Eliosban formálisan csak az alapítást követő néhány hónapban volt tulajdonos, és egy évig rendelkezett egy cégen keresztül közvetett érdekeltséggel benne, de ez nem jelenti azt, hogy nem volt fontos szerepe.

Az OLAF-jelentés ugyanis felvázolta a tényleges tulajdonosok és a valódi befolyással rendelkező, cégjegyzésre jogosult magánszemélyek hálóját, így Tiborcz István neve vastagon szedett betűkkel került a jelentésbe: Orbán veje 2009 augusztusa és 2014 januárja között (bőven a vizsgált közbeszerzések alatt) az igazgatóság tagja volt.

Tiborcz István vállalkozó és apósa, Orbán Viktor miniszterelnök
Fotó: Orbán Viktor/Facebook

Szigetvári Viktor, az Együtt miniszterelnök-jelöltje csütörtökön bejelentette: ismeretlen tettes ellen bűnpártolás gyanújával feljelentést tesz, mivel szerinte „a Nemzeti Nyomozó Iroda 2016-os, kartellezés gyanújával folytatott vizsgálata tudatosan nem a nyilvánvalót akarta feltárni, hanem tisztára akarta mosni Tiborcz Istvánt és társait”. (24.hu)

Kapcsolódó cikkek