A jelek szerint nincs a legjobb mentális állapotban Steve Bannon, Donald Trump egykori főtanácsadója, aki miután nekiment Trump fiának és vejének, a Breitbart éléről is távozni kényszerült. A Bloomberg és a CNN újságírója, Josh Green látogatta meg Bannont washingtoni otthonában még a Golden Globe gála alatt, és az ott szerzett tapasztalatait írta bele Devil's Bargain címmel már korábban megjelent könyvének új, kiegészített verziójába.
Green beszámolója szerint Bannon a szexuális zaklatások ellen létrehozott Times's Up kampányra volt különösen kihegyezve a gála során, mint írta, az egykori tanácsadó szinte üvöltve mondta erről, hogy ez egy cromwelli pillanat, utalva a XVII. századi fanatikus puritán brit vezetőre.
Bannon arról beszélt, hogy ez a mozgalom még erősebb, mint a populizmus, ugyanis mélyebbre nyúl és ősibb, elemibb. Majd hozzátette, hogy a hosszú fekete ruhájukkal meg mindennel ezek maguk a puritánok, az anti-patriarchátus.
Green elmondása szerint Bannon nézte, ahogy Dwayne "The Rock" Johnson hallgatja Oprah Winfrey politikailag rendesen átitatott beszédét, és közben arról beszélt, hogy a színész tönkretette a karrierjét, ha most bevinnének egy guillotinet, akkor minden golyót le lehetne nyisszantani a teremben.
Bannon szerint amúgy Oprah rendesen bekavarhat a republikánus tervekbe, ha a beleveti magát a 2018-as időközi választásokba, a segítségével ugyanis szerinte a demokraták visszaszerezhetik a képviselőházat, ami pedig lehetőséget teremtene arra, hogy impeachment-eljárást indítsanak Trump ellen.
Majd utána arról beszélt, hogy ez az anti-patriarchátus mozgalom tízezer évekkel fordítja vissza a történelmet, és figyeljünk oda, a nők fogják átvenni az irányítást a társadalomban. És számukra most nem is lehetne melléjük jobb ellenséget elképzelni Trumpnál, aki maga a patriarcha. Ezért Bannon szerint az idei Golden Globe-díjátadó egy meghatározó pillanata volt a kultúrának, ezután már semmi nem lesz ugyanolyan. (CNN)