Nem szerepel már a magyar rendőrség körözési listáján Gorka Sebestyén, Donald Trump augusztusban menesztett magyar származású tanácsadója, akiről a 444 írta meg elsőként, hogy 2016 szeptembere óta elfogatóparancs alapján körözték lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés vádjával.
Gorka tavaly márciusban még a Fehér Ház biztonságpolitikai tanácsadója volt, de már 2016 szeptembere óta rajta van a magyar rendőrség körözési listáján.
Panyi Szabolcs, az Index újságírója vette észre, hogy Gorka neve már nem szerepel az adatbázisban.
Gorkát azután menesztette az adminisztráció, hogy Trump egykori jobbkeze, Steve Bannon otthagyta a Fehér Házat. A tanácsadó körül kezdettől fogva semmi sem stimmelt: ahogy tizenöt évvel korábban Magyarországon, úgy Amerikában is akadt gond nemzetbiztonsági átvilágításával, szélsőséges kapcsolatai miatt terrorizmushoz való szakértelmét is többen megkérdőjelezték.
A magyar külügyminisztert, Szijjártó Pétert mindenesetre az érvényben lévő körözés sem tántorította el attól, hogy találkozzon Gorkával 2017 márciusában Washingtonban. A Külgazdasági és Külügyminisztérium szerint a külügyminiszter nem tudott a körözésről, és nem is kellett tudnia róla.
Gorkának, aki egyébként közismert szerelmese a fegyvereknek és sose tagadta vonzalmát, volt már gondja is lőfegyverekkel: 2016. január 31-én a Ronald Reagan Washingtoni Nemzeti Repülőtéren letartóztatták, miután egy 9 mm-es Browning pisztolyt próbált meg átvinni a biztonsági ellenőrzésen, akkor bíróság elé állították, vádalkuval szabadult.
Kérdéssel fordultunk az ORFK-hoz, hogy tájékoztassanak, miként zárult Gorka körözése. Amint friss információnk lesz az ügyben, közöljük.