A kormány hazugságaival szemben Magyarország januárban is befogadott 97 menedékkérőt

migráció

Mint ismert, a kormány a Stop Soros néven reklámozott törvénycsomaggal nem csak az illegális migrációt akarja meggátolni, hanem már azt akarja elérni, hogy a menekültstátuszért folyamodó külföldiek – beleértve azokat, akik a szabályokat betartva érkeztek Magyarországra – semmilyen segítséget ne kaphassanak. (a fideszes Pócs János ennek szellemében már azzal kampányol, hogy amíg ő a képviselő, egyetlen migránst sem kerülhet a Jászságba.)

Csakhogy közben azt is tudjuk, hogy a menekültellenes propaganda csúcsra járatása közben az állam befogadott 2300 menekültet. A hvg.hu pedig most arról ír, hogy egy menekültsegítő civil szervezet vezetője közölte, a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal a tavaly – nagyon helyesen – befogadott 1291 után idén januárban újabb 97 menedékkérőt részesített nemzetközi védelemben.

A Magyar Narancs írta meg, hogy a hivatal honlapjának friss statisztikája szerint 10 ember menekültstátuszt, 86-an oltalmazotti elismerést és 1 ember pedig befogadotti státusz kapott. 120 kérelmet utasítottak el, 74 esetben pedig megszüntették az eljárást, vagyis a januári döntések 45 százaléka pozitív volt.

Orbán Viktor kezet fog egy menekülttel 2014-ben Záhonynál.

Persze jó kérdés, hogy mire számíthatnak ebben az országban az oltalmazottak, ha a miniszterelnök szerint helyes őket akár törvénytelen eszközökkel elüldözni a településekről, és a mostani rendszerrel a kormány hajléktalanságra ítéli őket.

Kapcsolódó cikkek

Szó sincs illegális migrációról a szigorított Stop Sorosban, de a törvény durván kibabrál mindenkivel, aki menedéket kérő külföldinek segít

Elérhető a Fidesz új javaslatának szövege, mindenkire rászállnának, aki külföldieknek mer segíteni Magyarországon.

erdelyip
POLITIKA

Pócs János azzal kampányol, hogy amíg ő a képviselő, addig „NEM lesz migráns a Jászságban”

Már nem azt nyomják, hogy „illegális bevándorló” nem jöhet be, hanem senki, aki külföldről jön, nem fordulhat meg egy megyében. Jászárokszálláson különösen nem!

Herczeg Márk
elmebaj
Videó

Élő adásban omlik a Fideszre a Soros-valóságshow

Egy hét alatt a feje tetejére állt a kormány kommunikációja. Migráns- és Soros-ügyben is úgy nyilatkoznak össze-vissza, mintha nem erre tették volna fel Magyarország elmúlt két évét. Már a saját médiája sem tudja követni a Fideszt.

Kiss Bence, plankog, Botos Tamás
video

Orbán Viktor záhonyi videójának 5 legemlékezetesebb pillanata

A teljesen értelmetlen záhonyi látogatás legjobb másodpercei.

Tbg
POLITIKA

Tavaly kaptak oltalmat azok a menekültek is, akik ellen Orbán szerint helyesen léptek fel törvénysértéssel Őcsényben

Még abban az évben, hogy egy kemény vizsgálat után befogadtunk 7-8 menekültet, jól meg lettek fenyegetve, és Orbán szerint nagyon helyes, hogy a falubeliek „határozottan, hangosan és érthetően fejezték ki a véleményüket”.

Herczeg Márk
képzavar

A kormány hajléktalanságra ítéli a menekülteket

Nemcsak a menekülteknek rossz, hogy a Belügyminisztérium visszavonta a pályázatokat, hanem azoknak az állami intézményeknek is, amik jó ideje EU-s támogatásokból működnek.

444.hu
POLITIKA