Altusz Kristóf helyettes államtitkár nemrég egy máltai lapnak elmondta – ami egyébként amúgy sem volt titok, csak a kormány nem szívesen kommunikálta –, hogy „csak tavaly 1300 menekültet fogadott be Magyarország, de ezeket az eseteket a magyar kormány gyakran nem hozta nyilvánosságra, nehogy a kedvezményezetteket veszélybe sodorja”.
Hétfőn pedig Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke tett különbséget menekültek és menekültek között. A befogadottakkal kapcsolatban azt mondta, hogy: „Azok, akik Magyarországon vannak, azok mind menekült, illetve oltalmazotti státuszban részesülnek, tehát oltalmazottak. Ezt a genfi egyezmény írja elő…” Arra a felvetésre, hogy a végeredmény ugyanaz, hiszen itt vannak, azt mondta: „A végeredmény nem ugyanaz. Nem ugyanaz, mert a menekültekről lehet tudni, hogy ők menekültek. Tehát először is: megállapítják róluk. Ez nagyon kemény vizsgálatot jelent.”
Hogy ezt a Fidesz – mostantól valamiért mégis – így gondolja, azért is érdekes, mert Siewert András, a menekültek nyaralását szervező Migration Aid Alapítvány kuratóriumának elnöke a hvg.hu-nak elmondta: az Őcsényből kiutált menekültek közül 7-8 ember szintén tavaly kapott menedékjogot vagy oltalmat.
Pedig a tavalyi botrány idején, miután a menekülteket elszállásolni szándékozó panzióst megfenyegették, és az autója kerekét késsel kiszúrták, Orbán Viktor miniszterelnök a hőbörgők mellé állva azt mondta:
„Nagyon helyes, hogy határozottan, hangosan és érthetően fejezték ki a véleményüket.”
A kormány folyamatosan arról beszél, hogy nem fogadunk be menekülteket, ami persze hazugság. A nagy tagadásban viszont elismertek két fontos tényt.
Mert az LMP nem a magyar érdeket képviseli, hanem Soros György érdekeit szolgálja.
Ez volt az a bűncselekmény, ami mellett Orbán Viktor nyíltan kiállt.
Lázár János után a miniszterelnök is kiállt azok mellett, akik Őcsényben halálosan fenyegették a menekülteket meghívó panziótulajdonost. Orbánék olyan erkölcsi mélységbe lökték a magyar társadalmat, ahonnan talán soha nem fogunk tudni kimászni.