Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője megszerezte az Európai Bizottságtól a magyarországi tao-sporttámogatási rendszer jóváhagyásának teljes dokumentációját - írja a Népszava, amely ismerteti is az iratok tartalmát. Amiből az derül ki, hogy a kormány nem csak a választóknak, hanem a Bizottságnak is hazudik a tao-rendszerről 2011 óta.
A megállapodás egyik legmeglepőbb eleme, hogy a kormány 2011-ben és 2017-ben is azzal védte a tao-rendszert, hogy a magyar sport európai viszonylatban jelentéktelen.
„Magyarország hangsúlyozza továbbá a bejelentett támogatási programból potenciálisan támogatásban részesülő sportegyesületek helyi jellegét (hiszen legtöbbjük csak országos szinten játszik, de nem jut ki nemzetközi sportrendezvényekre), és ezáltal az intézkedés Unión belüli kereskedelemre gyakorolt korlátozott hatását”.
A Népszava szerint ebből az következik, hogy a tao-program addig mehet tovább ebben a formában, amíg a magyar focicsapatok továbbra is eredménytelenek, és a magyar nevelésű játékosok sem jutnak ki az európai piacra.
„Az Orbán-kormány százmilliárdos nagyságrendű közpénzt irányít az egészségügy vagy az oktatás helyett a sportba a miniszterelnök kedvéért, de a kontroll nélkül elkölthető közpénz-százmilliárdok Orbánnak láthatóan a focinál is sokkal fontosabbak” - mondta Jávor a lapnak, és megígérte, hogy ismételten panaszt tesz a Bizottságnál, mivel a korrupció és a pénzmosás gyanúját is fölvető programot gyakorlatilag nem ellenőrzik. (via)
A miniszterelnök váratlanul kérdést kapott Felcsúton, de kivágta magát: a stadion lehetne Budapesten is, és a vállalkozók maguk döntöttek úgy, hogy erre adják a pénzüket.
A felcsúti fenomén nagyon szeretné megmutatni, mire költötték a tao-milliárdokat, de egyszerűen nem megy, mert - figyelem! - a minisztérium vizsgálódik nála.