tao

Akár 500 milliót is bukhat az a magyar fociklub, ahol nem játszik elég magyar játékos

„Az elmúlt 15 év után nem elfogadható, hogy még vannak olyan csapatok, ahol alig vannak magyar játékosok” – mondta az MLSZ közgyűlésen Csányi Sándor, akit újabb öt évre a szövetség elnökévé választottak. Bejelentették azt is, hogy Marco Rossi szövetségi kapitánnyal 2030-ig hosszabbítottak.

Benics Márk, Székely Sarolta
sport

Az épület tulajdonosai továbbra is kulturális teret üzemeltetnének az Átrium színház helyén

Miután a most induló évad végén a színház befejezi a működését.

Herczeg Márk
színház

„Hozzászoktunk, hogy még ezt is meg lehet csinálni velünk, meg még ezt is elbírjuk, azonban ez nem normális”

A független színházak szinte semmi pénzt nem kaptak a kormánytól, egyesek szerint a kivéreztetésük zajlik. A legtöbben nagyon kevés pénzből működnek, sokan a megszűnés szélére kerültek. Az Ördögkatlan fesztiválon beszélgettünk az alkotókkal.

Benics Márk
színház

„Ezen a helyen egy független színházi előadásról közöltünk volna kritikát, de mivel a bemutató forrás hiányában elmaradt, a róla szóló írás sem születhetett meg”

Kivérezteti a kormány a független színházakat, a hétfőn megjelent színháztámogatási lista ellen több szervezet is tiltakozik. Egy biztos, aki pénzt akar, legyen jóba Vidnyánszky Attilával.

Benics Márk
színház

Még mindig Schadl György a felcsúti tao-per végrehajtója

Ráczné Földi Judit arról beszélt, hogy évekkel korábban kiperelték a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány tao-költéseit igazoló számlákat, de az alapítvány a jogerős bírósági döntés ellenére sem adta át mindet a DK-nak.

Mészáros Juli
POLITIKA

Megnyugodhatnak a sportklubok, folytatódhat a TAO-program

Az Európai Bizottság megadta az engedélyt.

Benics Márk
sport

Idén sem a sporton spórol az Orbán-kormány

Más területen kell meghúzni a gatyaszíjat válság idején is.

Boros Juli
POLITIKA

Felcsúton 800 millióból építenek téli műfüves focipályát

A TAO-nak hála, nem fognak fázni az akadémisták.

Czinkóczi Sándor
építészet

1,2 ezer milliárd forint érkezett az uniótól Magyarországra 2021-ben, miközben feleennyit fizettünk be

140 milliárd forintról mondott le az állam tavaly a sport tao-kedvezmény matt.

Mészáros Juli
gazdaság

Az Átrium elkezdte lehúzni a rolót

A csapat egy része a felmondás idejét tölti, miután az alaposan megvágott állami támogatás sem érkezett meg.

Szurovecz Illés
KULTÚRA

Közpénzből vesznek covid-teszteket a focistáknak

Pedig átlagemberként nem egyszerű ingyen hozzájutni.

Szurovecz Illés
járvány

Megalázóan alacsony, 3,873 milliárd forintos tao-támogatással szúrták ki tavaly Magyarország legnépszerűbb futballklubjának szemét

Hiába a dicső történelem, a rengeteg közös emlék, a kinevelt világklasszisok, ismét csak aprópénz jutott Felcsútra.

Horváth Bence
bűnügy

125 milliárdra emelik a látványsportokat érintő taotámogatás keretét

Ezt Novák Katalin jelentette be, aki azt is közölte, Turán már nemcsak kastély, de sport- és közösségi létesítmény-fejlesztés is lesz.

Mészáros Juli
PÉNZ

Tíz év alatt 220 százalékkal nőtt a focisták száma

Tállai András szerint mindez a tao-támogatásoknak köszönhető.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

A felcsúti focialapítvány újabb számláit szerezte meg a DK

Most megvásárolt élelmiszerekről kaptak számlákat a közpénzek utáni, évek óta tartó, de soha véget nem érő kutakodásban.

Herczeg Márk
utánpótlás