Mielőtt Orbán Viktor tegnap a Várkert Bazárban a korrupciós ügybe keveredett veje jelenlétében arról beszélt, hogy a Balkán jobb, mint a Nyugat, és hogy afrikai bevándorlóhordák akarják elfoglalni az életterünket, Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter adta meg az alaphangot.
És miközben Balog felkonferálta a miniszterelnököt, elmondta a legidiótább mondatot, amit csak miniszter mondhat:
„Schmitt Pál elnök urunk éppen Koreába' védi a magyarokat.”
Nem szeretem elmagyarázni a poént, de azt ugye érdemes észben tartani, hogy Schmitt Pál „elnök urunk” volt az egyetlen államfő, aki lemondott, miután a plágiumbotránya után méltatlanná vált a köztársasági elnöki címre.
Azzal kapcsolatban, hogy „Koreába' védi a magyarokat”, pedig nyilván csak viccelt, fapofával láthatóan már ő sem tudja képviselni ezt az ezerszer lelepleződött, idióta, szellemi honvédelmi háborút.
Nem tűnt jókedvűnek.
Elsősorban Afrika jövője izgatja a magyar miniszterelnököt, derült ki évértékelő beszédéből.
Egy hét alatt a feje tetejére állt a kormány kommunikációja. Migráns- és Soros-ügyben is úgy nyilatkoznak össze-vissza, mintha nem erre tették volna fel Magyarország elmúlt két évét. Már a saját médiája sem tudja követni a Fideszt.