Azonnali lemondásra szólította fel Szijjártó Péter az ENSZ emberi jogi főbiztosát, Zeid Raad al-Husszeint, mert idegengyűlölettel és rasszizmussal vádolta meg Orbán Viktor kormányfőt hétfőn Genfben, az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának 37. ülésén elmondott beszédében.
„Ez elfogadhatatlan egy nemzetközi szervezet tisztségviselőjétől, méltatlan és felháborító a vád, a főbiztosnak le kell mondania” – mondta a magyar külgazdasági és külügyminiszter saját beszédében a 37. ülésen. Szijjártó az MTI-nek telefonon nyilatkozva megjegyezte, hogy a főbiztos nem először vádaskodott Magyarország ellen, nem először próbálta a legsötétebb diktatúrák tulajdonságait Magyarországra aggatni.
Al-Husszein egyébként arról beszélt, hogy az elnyomás ismét divatba jött, az alapvető szabadságjogok a világ minden táján visszaszorulnak, és a szégyenérzet is visszaszorulóban van – írja a hvg.hu. „Az idegengyűlölők és a rasszisták Európában már nem is feszengenek, mint Orbán Viktor Magyarországon, aki korábban a hónapban azt mondta, »nem akarjuk, hogy a színünk keveredjen másokéval«. Nem tudják, hogy mi történik a kisebbségekkel az olyan társadalmakban, amikben a vezetők etnikai, nemzeti vagy faji tisztaságot akarnak?” – mondta.
Érdemes felidézni, hogy a kormánypárti médiabirodalom folyamatosan rasszista trollkommentelők szintjén uszít menekültek/külföldiek ellen, maga Orbán pedig visszatérően arról beszél, hogy „az etnikai homogenitást meg kell őrizni”, az október 23-i beszédében pedig már azzal jött, hogy „Közép-Európa az utolsó migránsmentes övezet”, amivel sokakban felidézte a Mos-OI skinheadzenekar Cigánymentes övezet című, durván rasszista számát, majd figyelmeztetett, hogy aki meg akarja védeni a nemzeti kultúrát, azt lerasszistázzák és lenácizzák, kb. előre ellehetetlenítve, hogy a szavait érdemben értékelni lehessen. (via MTI, hvg.hu)