Egy korábbi döntésével 600 millió forintos, pénteken megjelent határozatával pedig újabb 2 milliárd forintos támogatást nyújt a veresegyházi katolikus gimnázium megépítéséhez a kormány – közölte a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár a Pest megyei városban.
Tuzson Bence – aki a térség fideszes országgyűlési képviselője is –, Beer Miklós váci megyés püspök és Pásztor Béla, Veresegyház polgármestere jelképesen megtették az első kapavágásokat az építkezésen.
Az államtitkár azt mondta: aki iskolát épít, az a jövőt építi. „Nem mindegy, hogy a gyermekeink milyen körülmények között, milyen oktatást kapnak”, ha jót, akkor erős Magyarország fog felépülni velük – mondta. (MTI)