Budapest 1. választókerületében a postaládákba bedobálnak egy ingyenes „újságot” (City – Az I., Vi., VIII., IX. kerületiek lapja), ami teljesen egyértelműen a Fidesz-KDNP jelöltje, Hollik István mellett kampányol, miközben a legesélyesebb ellenzéki jelöltnek, Juhász Péter Együtt-elnöknek a gyermekelhelyezési ügye körüli politikai botrányról ír.
Bulvárhírek között nem kevesebb, mint öt anyagban dicsőítik Hollik Istvánt, aki egyébként országos listáról került be, és egyelőre nem képviseli a belvárosiakat, csak jelölt, mégis ő beszél a fejlesztésekről.
Ez ugyan nem Hollik Istvánról szól, de Orbán egyik legnagyobb rajongójáról, a 103 éves Jenci néniről is került be anyag a lapba:
A közmédia legutóbb két hete írta meg, hogy:
„A választási eljárásról szóló törvény szerint a kampány végéig a jelölőszervezetek és a jelöltek engedély és bejelentés nélkül előállíthatnak és terjeszthetnek plakátokat. A jogszabály alkalmazásában plakátnak kell tekinteni a választási falragaszt, feliratot, szórólapot, vetített képet, emblémát mérettől és hordozóanyagtól függetlenül.
A médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvény szerint – ha a jogszabály eltérően nem rendelkezik – a sajtóterméken és egyéb kiadványon fel kell tüntetni a szerkesztésre és kiadásra vonatkozó legfontosabb adatokat (impresszum), így a kiadó nevét, székhelyét, a kiadásért, illetve a szerkesztésért felelős személy nevét.
Vagyis a választási szórólapon és plakáton is fel kell tüntetni a szerkesztésre és a kiadásra vonatkozó legfontosabb adatokat.”
Négy évvel ezelőtt, a választások előtt szinte pont ugyanez történt, csak a City akkor az aktuális fideszes jelölt, Rogán Antal szekerét tolta. A City magazinban bőségesen szerepelt Rogán, a felesége, Cecília, és a gyerekeik. De akkor még legalább látványosan feltüntették a kiadvány felelőseit:
A szerkesztőség címe megegyezett a Fidesz belvárosi irodájának címével, mindkettő a Cukor utca 5. alatt van, de a kiadó/szerkesztőség-vezető Galambos azt állította, a cím azonos, de külön helyrajzi számon lévő, magántulajdonú helyiséget használnak. Az egyesületet képviselő Orbánné Galambos Ildikó az önkormányzat jegyzői titkárságának bizottsági ügyintézőjeként dolgozik.
A fellelhető szerződések alapján az Összefogással a Belvárosért Polgári Egyesület hat év alatt összesen 64 163 750 forintot kapott, de Galambos azt állította, nem abból adták ki a lapot: „Az újság kiadása az Egyesület tagságának igénye volt, de annak költségét az utolsó fillérig magántámogatásokból fedezzük.” Az Átlátszó tavaly írta meg, hogy az Összefogással a Belvárosért Polgári Egyesület újabb 2 millió forinthoz jutott, akkor a Szerencsejáték leányvállalatától.
Cikkünk megjelenése után a Jobbik írt, hogy igenis van impresszum az újságban, az utolsó előtti lapon látható:
Ha valaki nem vette volna észre, a képet kell nézni:
Eszerint tehát a lapot az Élő Belváros Polgári Egyesület adja ki, a székhelye a 1053 Budapest, Veres Pálné utca 16., a felelős kiadó és szerkesztő pedig Kovács Dóra. Az egyesületről négy éve azt írtuk: „Ez a szervezet szintén azonos címre van bejegyezve a belvárosi Fidesz-irodával, csak a saroképület másik utcája, a Veres Pálné 16. szám alá. Vezetője az a Turbó Annamária, aki szintén a jegyzői titkárságon dolgozik, titkárnőként. Az egyesület egyébként 2005-ben pályázatot írt ki az V. kerület lakosságának »alternatív« tájékoztatását szolgáló időszaki kiadványra. Akkor erre a kétheti lapra áprilistól az év végéig 25 millió forintot szántak.”
A 2014-es City tele volt önkormányzati hirdetésekkel, de abból Galambos szerint nem volt bevételük, mivel az egyesület alapszabálya szerint céljuk „az Önkormányzat és a polgárok közötti együttműködés, kommunikáció segítése, ezért felajánlottam az Önkormányzatnak, hogy közcélú hirdetéseket díjmentesen elhelyezhetnek az újságban”. A mostani, Hollik István köré felépített számban vannak Nagy Feróról, Bódi Sylviről, Zalatnay Ciniről és más celebekről is cikkek, van receptgyűjtemény, horoszkóp, keresztrejtvény és viccrovat is. Viszont egyetlen feltüntetett hirdetés sincs.
Válogatás a miniszterelnök Megható pillanatok Jenci néninél című galériájából.
A City magazinban bőségesen van Rogán, Rogán felesége, Rogán gyerekei. De nem a belvárosi önkormányzat adja ki. Hanem egy civil szervezet, amit ahol tud, támogat a Belváros.