A Szegényekért Párt és a Családok Pártja egy-egy jelöltje is csalt az ajánlásokkal Békés megyében

POLITIKA

A Jobbik szombaton közölte, hogy Békés megye 4. számú választókerületében 27 induló adta le a szükséges ajánlásokat, és több csalásra utaló körülmény is felmerült. Emiatt a delegáltjaik nem is akarták, hogy a kérdéses jelölteket nyilvántartásba vegyék, de végül a választási bizottsága többi tagja leszavazta őket. Emiatt fellebbeztek.

A Nemzeti Választási Bizottság szerdán közölte, hogy a testület több ajánlást is érvénytelenített, ezután pedig - megváltoztatva az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottság (oevb) első fokú határozatait - két Békés megyei jelölt nyilvántartásba vételét is megtagadta, mert a döntéssel 500 alá csökkent a rájuk adott érvényes ajánlások száma.

Az NVB azért döntött így - egyhangúlag - több kifogás nyomán, mert úgy látták, hogy az ajánlások során visszaélhettek a választópolgárok személyes adataival, másolhatták azokat. A testület korábban még nem döntött ajánlások érvénytelenítéséről.

A két eset a Békés megyei, orosházi székhelyű 4-es számú egyéni választókerületben történt, a Szegényekért Párt és a Családok Pártja egy-egy jelöltjét érintette. Az NVB arról is döntött, hogy büntetőfeljelentést tesz az ügyben. A testület szerint a visszaélésekre egyebek mellett az utal, hogy több párt ívén azonos sorrendben követik egymást az ajánlások, úgy, hogy a hibás adatok is ugyanúgy ismétlődnek. (MTI)

Kapcsolódó cikkek