A csütörtöki kormányinfón a Hír Tv riportere arról érdeklődött a miniszternél, hogy miért a Puskás Akadémia kapja a legtöbb tao-támogatást, miközben az elvileg utánpótlás-nevelésre alapított csapatnál már csak egy saját nevelésű játékos játszik. Ráadásul a múlt héten már 8 külföldi játékos volt a kezdőben, majd Pintér Attila menet közben még két idegenlégióst beküldött csereként.
Közben a tao-rendszer egyik legnagyobb nyertese mégis az Orbán Viktor által alapított és Mészáros Lőrinc által vezetett felcsúti csapat volt. A Puskás Akadémiához tavaly 5,4 milliárd forint tao-támogatás érkezett.
Lázár János először azzal sem volt képben, hogy tavaly és tavaly előtt is a Puskás kapja a legtöbb tao-pénzt. Arra a kérdésre, hogy jó helyre mennek-e a pénzek, Lázár a legklasszikussabb hárítással válaszolt:
„Nem értek a futballhoz, mint köztudomású”
- mondta érvet, majd megismételte, hogy tudomása szerint a tao-pénz csak utánpótlás-nevelésre fordítható. Azt továbbra sem értette, mindennek mi köze Felcsúthoz.
Később arról kezdett értekezni, hogy a magyar sportinfrastruktúra-fejlesztés szempontjából „ilyen sikeres program az elmúlt 30 évben még sosem volt”. Szerinte a tao-program nélkül soha nem épültek volna újjá az uszodák, a stadionok, a sportlétesítmények, de még a tao-kedvezményezett színházakban sem lettek volna fejlesztések.
A rendszer másik szépséghibája, hogy a magyar kormány úgy kampányol a tao-programmal, hogy közben szinte semmit sem lehet megtudni arról, mire ment el az eddig felhasznált 415 milliárd forint. Ennek jelentős része a focira ment el. A rendszer legnagyobb kedvezményezettje a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia alapítványa lett, amely eddig 16,6 milliárd tao-pénz kapott, és nem akarják elárulni, hogy mire ment el a támogatás. Rengeteg tao-pénz megy még Seszták Miklós Kisvárdájához és Tállai András Mezőkövesdjéhez is.
Olyan kevesen voltak a stadionban, hogy a tévén keresztül is simán lehetett hallani, amikor egy néző időnként azt kiabálta Orbánnak, hogy geci.
Hanem 5,4 milliárdot kaphat.
Annyira átláthatatlan és gyanús az irgalmatan pénzeket elnyelő rendszer, hogy az ellenzéknek kellene ütnie. Ebből épült a felcsúti stadion is, Orbán szerint pedig kommunista tempó közpénznek nevezni.