Lélektelen játékkal, simán esett ki a Manchester United a Bajnokok ligájából

bajnokok ligája

Viszonylag eseménytelen első félidő után a Sevilla Wissam Ben Yedder 74. és 78. percben lőtt góljaival verte ki José Mourinho csapatát a Bajnokok ligája nyolcaddöntőjében. 

Mourinho a keddi meccsen
Fotó: OLI SCARFF/AFP

Az első meccsen összejött 0-0 után sokáig úgy tűnt, hogy a manchesteri visszavágón akár hosszabbítás is következhet, de aztán jött Ben Yedder két villanása (az első 87 másodperccel azután, hogy pályára lépett), és úgy tűnt, hogy simán eldőlt a továbbjutás. 

Forrás
Forrás

A Manchester az első 70. percben tudatosan engedte át a labdát az ellenfélnek, passzív játékukat nem egyszer füttyel fogadta az Old Trafford közönsége. Két otthon bekapott gól kellett ahhoz, hogy a United magához térjen, a 80. perc környékétől kezdve már komolyabb támadásokat is vezetett a csapat, Romelu Lukaku a 84. percben tudott szépíteni, majd percekkel később komoly helyzetet hagyott ki. A Unitednek ekkor már csak percei voltak arra, hogy az idegenben lőtt gól szabálya miatt két gólt szerezzen. 

Forrás

Erre azonban igazán komoly lehetőség már nem adódott, a Manchester sima hazai vereséggel esett ki a Bajnokok ligájából, és a bajnokság gyakorlatilag biztos elbukása után maradhat nekik egyedüli reményként az angol bajnokság. 

Arról, hogy Mourinho második szezonjára milyen mélypontra jutott a United, a Britannia az első, sevillai meccs után közölt egy részletes elemzést, érdemes elolvasni. 

A játéknap másik meccsén az AS Roma 1-0-ára tudott győzni otthon Dzeko góljával, és mivel az első meccsen 2-1-re kaptak ki az ukrán Shakhtar Donetsk otthonában, idegenben lőtt góllal mentek tovább. 

Forrás

A Bajnokok ligája nyolcaddöntői szerdán folytatódnak, a Besiktas 0-5-ös hátrányból a Bayern Münchent fogadja, a nap rangadója pedig nyilván a Barcelona-Chelsea lesz az első meccses 1-1 után.