„Az a helyzet, hogy húsz napunk van a választásokig, és nincs idő most már elhúzódó, eredménytelen és véget nem érő tárgyalássorozatokra és ilyen-olyan kommunikációs blöffökre” - mondta Fekete-Győr András, a Momentum elnöke kedden, majd bejelentette, hogy egy-egy körzetben visszalépteik jelöltjeiket az LMP, a Jobbik és az MSZP javára.
A Momentum elnöke elmondta, hogy felül kellene emelkedni a szekértábor logikán, mert teljes együttműködés nélkül csak nagyon kevés körzet nyerhető meg. Szerintük ehhez hasonló gesztus a többi párttól is maradéktalanul elvárható.