Steinmetz Ádám

A jobbikosok a saját erős jelöltjeikre még hajlandók voltak szavazni, de a közös listára már nem

Az ellenzéki jelöltek közül három olyan volt, aki sokkal több szavazatot kapott, mint a közös lista. Mindhárom jobbikos. A két legnagyobb alulteljesítő pedig két DK-s.

Magyari Péter, Haszán Zoltán, Tbg
POLITIKA

Márki-Zay Péter arról beszélt, hogy az ellenzék a fasisztákat is képviseli

A Jobbik képviselőjének kampányát segítette épp.

Kaufmann Balázs
POLITIKA

Somogyban a Jobbik veszi a legkomolyabban az előválasztást

Kaposváron kívül nagyon erős a Fidesz a megyében. A négy körzetben két aktív képviselő indul, az egyikük kihívó nélkül.

Kaufmann Balázs
POLITIKA

Az olimpiai bizottság napirendre vette Borkai Zsolt életjáradékának ügyét

Egy jobbikos képviselő úgy változtatná meg a törvényt, hogy erkölcstelen életmód miatt is meg lehessen vonni a havi juttatást.

Urfi Péter
POLITIKA

Orbán Borkairól: Beteg dolognak tartom, ha valaki felvételeket készít vagy készíttet a szexuális életéről

A miniszterelnök, mint erkölcsi iránytű.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Egy buszban felejtett pecsét miatt bukott 241 szavazatot a Jobbik jelöltje Marcaliban

Egyszerre két különböző pecséttel hitelesítettek az egyik szavazókörben.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

A Momentum visszalép Hadházy Ákos és Kunhalmi Ágnes javára

A jobbikos Steinmetz Ádámnak is átengedik a terepet.

Czinkóczi Sándor
politika