Hárommilliárd forint kampánytámogatást kaphatnak a kamupártok

POLITIKA

Hiába vezették be az egyszázalékos visszafizetési küszöböt, amiért a pártvezetők gyakorlatilag a saját vagyonukkal felelnek, ez sem riasztotta el a bizniszszervezeteket mondta a Transparency International jogi igazgatója a Blikknek. Ligeti Miklós szerint

"tizennégy kamupártnak nevezhető formáció tudott országos listát állítani. Ezek összesen 3 milliárd forint kampánytámogatásra számíthatnak a jogszabályok szerint."

A Transparency szakértője szerint az ingyenpénz "mágnesként vonzza a kamupártokat."

A Nemzeti Választási Bizottság múlt héten mutatta be az országos pártlistás szavazólap mintáját, amin

23 pártlista neve szerepel.

2010-ben, a régi rendszer szerint bonyolított utolsó választáson 6 párt volt képes országos listát állítani, 2014-ben, a Fidesz új rendszerében már 1531 egyéni jelölt volt 18 pártlistán.

Az a párt, amelyik 

  • 27 jelöltet tud állítani, az 150 millió forintos kampánytámogatásban részesül, 
  • 54 jelöltnél már 300 millió az összeg,
  • ha mind a 106 választókörzetben indít jelöltet a szervezet, akkor 600 milliót kap.
Kapcsolódó cikkek