Bánáti János: A politika hagyja békében dolgozni az ügyvédeket!

politika

Az alaptörvényben rögzített jog, hogy a védő félelem és fenyegetettség nélkül végezhesse a feladatát 

- mondta a Magyar Nemzetnek Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke. Ezzel az elmúlt napok kormánypárti kampányára reagált, amely Bárándy Péter védőügyvéd irányult, csak azért, mert ő látta el a megafonba ordibálás miatt terrorizmussal vádolt - és aztán el is ítélt - Ahmed H. védelmét.

  • Felszólították fel Karácsony Gergelyt, hogy „hívja vissza Ahmed H. védőügyvédjét”.
  • Zsigó Róbert azt kérdezte: „Ki fizeti a védőt, csak nem Soros György”? 
  • Völner Pál pedig „a politikai erővonalból” vonatta volna ki az ügyvédet.

„Bárándy Péter jottányit sem lépett túl ügyvédi feladatán, amihez semmi köze annak, hogy ő korábban miniszter volt. Sok százra tehető azon ügyvédek száma, akik korábban politikusként, rendőrként, ügyészként dolgoztak” – mondta Bánáti János.

„Ha kiiktatnák az igazságszolgáltatásból a védőket, akkor veszélybe kerülne a jogállam, fennállna az ártatlanok elítélésének veszélye.”

Maga Bárándy korábban azt nyilatkozta, hogy „az ostobaságnak és a tudatlanságnak olyan fokát mutatják fel az említett nyilatkozók, amivel nem érdemes foglalkozni", és hozzátette, hogy 44 éves ügyvédi karrierje során eddig még sose merte neki egy politikus megmondani, hogy kit védhet, és kit nem.