Nemcsak jegesmedvére, hanem fókára is szívesen lőtt volna Semjén Zsolt – derült ki a Magyar Nemzet birtokába került levelezésből, amit a miniszterelnök-helyettes azokkal a vadászatszervezőkkel folytatott, akik a skandináv kiruccanását szervezték. A lap szerint 2014-ben merült fel, hogy a rénszarvasvadászat mellett lehetőség lenne egy háromnapos tengerparti fókavadászatra is. Erre végül nem került sor, pedig Semjén Zsoltot nagyon érdekelte. Azt írta: „különlegesség a fóka, örömmel megyek, de a legfontosabb a rén”.
A politikus a Magyar Nemzet szerint korábban ötször is részt vett többmillió forintba kerülű svéd vadászatokon. A kirándulásokat pedig egy vállalkozó, Farkas József finanszírozta. Pénteken írtuk meg, hogy Semjén vadászatait már a svéd rendőrség is vizsgálja, miután a legnagyobb svéd lapban azzal jelentkezett Niklas Jonsson, hogy feljelentést tesz a rendőrségen, mert az egyik képen felfedezte, hogy a miniszterelnök-helyettes az ő háziasított rénszarvasának tetemével pózolt.
A Magyar Nemzetnek nyilatkozó vadászatszervezők – akik Semjén útjait bonyolították – ugyanakkor cáfolták Niklas Jonsson állításait. A Magyar Nemzet szerint közölték, hogy a magyar politikus minden alkalommal előre jól megszervezett módon, ellenőrzött körülmények között ejtette el a zsákmányát. A lelőtt szarvasok tulajdonosának felügyelete mellett történt a szintén általa felderített állatoknak a becserkészése, a kilőtt rénszarvasok árát minden alkalommal kifizették.
A miniszterelnök-helyettes azzal védekezett, hogy csak rokonlátogatóban járt Svédországban. De a rokonai helyett Farkas Józseffel lógott.
Tina Häggmark, az észak-svédországi Västerbotten rendőrségének sajtósa közölte, jelenleg lopás gyanújával vizsgálódnak.
Niklas Jonsson szerint biztosan övé volt az állat, ezért feljelentést tesz. Szerinte az, amit a miniszterelnök-helyettes tett, olyan, mint bemenni valakinek a farmjára, és lelőni a tehenét.