Jaj, de szép ünnepségen tette le az új sportcsarnok alapkövét Czerván jelölt úr és Pesti regionális pártigazgató úr

POLITIKA

Egymilliárd forintból épül sportcsarnok Turán az FTC és a város önkormányzatának együttműködésében, de talán még ennél is jobb hír, hogy az alapkövét még időben, a választási kampány finisében sikerült letenni. A megható ünnepségen, melyről elsőként is ezt a képernyőmentést szeretném közzétenni:

Az egymilliárd forintos beruházásban megvalósuló turai sportcsarnok ünnepélyes alapkőletétele.
Fotó: Screenshot: Régió Plusz Televízió

Czerván György országgyűlési képviselő és képviselőjelölt (Fidesz) Pesti Imre regionális pártigazgazó (Fidesz) Kökény Beatrix egykori válogatott kézilabdázó (FTC), Bognár László (FTC) és Tóth Bálint (Hevesi György Általános Iskola, Tura) társaságában elhelyezhette a trikolórokkal nagy mennyiségben feldíszített alapkövet:

Forrás