Juhász Péter, az Együtt elnöke délelőtt a Képviselői Irodaház előtt tartott sajtótájékoztatót. Azt mondta, sajnálja, hogy nem jött össze a Közös Ország Mozgalom által kezdeményezett vita. Szerinte az MSZP és a DK megállapodott, hogy senkivel sem koordinál. Mint mondta, minden egyes ellenzéki jelöltnek magának kell eldöntenie, hogy visszalép-e az esélyesebb jelölt számára, nem pártérdekeket kell szolgálni.
Juhász elmondta, hogy egy hónapja még ő volt a legesélyesebb jelölt a budapesti 1. választókerületben, majd a fideszes média rágalomhadjáratának hála visszaesett a másik két jelölt szintjére. Szerinte emberileg az lett volna vállalható, ha a többi jelölt kiáll mellette, mert az ellenzéknek egy közösséget kell alkotnia.
Juhász bejelentette, hogy – bár több százan írtak neki, hogy ne lépjen vissza – egyéni képviselőjelöltként visszalép. Nekik azt üzente, hogy listán szavazzanak az Együttre, és így ő is bejuthat a Parlamentbe.
Arra a kérdésre, hogy kinek a javára lép vissza, azt mondta: ő nem valakinek a javára lép vissza, hanem azt szeretné, hogy a jelöltek állapodjanak meg bármilyen módon. Mivel erre eddig nem voltak hajlandóak, az lehet a vége, hogy a KDNP-s Hollik István nyerheti a választást.
A többi képviselőjük visszalépéséről azt mondta, hogy például a Németh Szilárdot egyszer már legyőző Szabó Szabolcs ne lépjen vissza, ahogy Baranyi Krisztina se lépjen vissza, mert ő a legesélyesebb jelölt.
A Jobbikkal az Együtt is csak akkor működne együtt, ha minden ellenzéki erő így tenne – mondta Juhász Péter.
A Közös Ország Mozgalom korábbi felmérése egyébként arra jutott, hogy a baloldali jelöltek akár a jobbikos Losonczy Pál visszalépése nélkül is legyőzhetnék a Fidesz-KDNP jelöltjét, ha csak az egyikük indulna. (via Mérce)
Juhász Péter találkozót hívott össze, a pénzfeldobásig nem jutottak el.
Négy baloldali jelöltnek is lenne esélye megvernie a kormánypárti jelöltet, ha a többiek nem indulnának. De mivel fej-fej mellett állnak, sokkal nehezebbé vált a megállapodás.