Egészségügyi okokból külföldre utazott Sz. Gáborné, a csengeri háztartásbeli, aki elhitette többek közt Kósa Lajossal is, hogy 4,3 milliárd eurót, azaz kb. 1300 milliárd forintot örökölt egy Németországban élő rokonától. Sz.-né elutazásáról a nő ügyvédje, Helmeczy László beszélt a Klubrádióban.
Helmeczy kitért arra is, hogy Kósa Lajos állításaival és a Csengeren terjedő pletykákkal szemben nincs folyamatban eljárás Sz.-né ellen, igaz, szerdán kihallgatta volna a nőt a Nemzeti Nyomozó Iroda. Ez azonban várhatóan nem fog megtörténni, az ügyvéd szerint ugyanis Sz.-né még azelőtt elutazott, hogy az NNI idézését megkapta volna.
Helmeczy pénteken azt mondta a 24.hu-nak, hogy már akkor idézést kézbesítettek volna Sz.-nének, de nem találták otthon, ezért a gyerekeitől próbálták megtudni, hol van az anyjuk. (ATV)