sz.-né

A csengeri nő ügyvédje kezdeményezi Kósa Lajos tanúmeghallgatását és kettejük szembesítését

Szabó Gáborné interjút adott Svájcból. Ha nem muszáj, nem térne vissza Magyarországra, és állítása szerint heteken belül hozzáfér az 1300 milliárd forintos örökséghez, de Kósa Lajosék viselkedése miatt ebből semmit nem akar már itthon befektetni.

Horváth Bence
politika

Elhagyta az országot Kósa csengeri örökösnője

Ügyvédje szerint egészségügyi okok miatt távozott, az NNI kihallgatására sem megy el.

Sarkadi Zsolt
bűnügy

Esetleg önt is lehúzta a csengeri Sz.-né egy németországi örökségre hivatkozva? Kérjük, jelentkezzen!

A rendőrség felhívásban keresi azokat az állampolgárokat, akik épp úgy benyalták a nő meséjét, mint Kósa Lajos.

Boros Juli
bűnügy

Erről az asszonyról hitte el Kósa Lajos, hogy 1300 milliárd forintot bízna rá

Ő itt Sz. Gáborné, akivel a miniszter közjegyzőhöz ment, mert azt várta, hogy 800 milliót ad az anyjának.

Sarkadi Zsolt, Herczeg Márk
bűnügy

Bayer úgy próbálta megvédeni az 1300 milliárdos csalásban szügyig álló Kósát, hogy véletlenül teljesen ostobának nevezte

A miniszter még akkor is csak összevissza beszélt, amikor Bayer Zsolt az 1300 milliárdos csalásról kérdezett alá. Kósa Lajos nem adott választ semmi lényegire, inkább olyasmiket cáfolt, amiket senki sem állított.

Herczeg Márk
POLITIKA

Ha Kósa csak hülye volt, akkor is súlyos dolgokkal kell elszámolnia

Nagyon úgy tűnik, hogy a Kósa-sztori mögött nincs valódi pénz. A több milliárd forintnyi fejlesztési forrás fölött rendelkező miniszter egyszerűen csak felült egy ék egyszerűségű, ordító kamunak, a nevét adva ezzel egy hatalmas csalássorozathoz.

Sarkadi Zsolt
idióta rekordok