A tűzhelyeket és kandallókat gyártó salgótarjáni cég új üzemcsarnokának alapkő-letételén az időkapszulát elhelyezte:
A kormány a nagyvállalati beruházási támogatási programmal 1,8 milliárd forinttal segíti Magyarország egyik leggazdagabb emberének a beruházását.
Mészáros Lőrinc a beszédében felidézte, hogy a belépésükkor, 2016-ban több 100 milliós veszteséget könyvelt el a gyár, a tanácsadók pedig azt ajánlották, zárják be a céget, de „magyar vállalkozó magyar termelő egységet nem zár be”. Részeredménynek tekinti, hogy 2017 már jobban alakult, a mostani, hatékonyságot javító technológiai fejlesztéstől pedig azt várják, hogy egy-két éven belül 700-800 milliós nyereséget termel a Wamsler.
Kitért arra, hogy a szomszédos megyében, a hevesi Visontán búzakeményítő gyárat építenek, „ez két olyan régió, ahol fejleszteni kell, és elsősorban a magyar vállalkozásoknak, a magyar befektetőknek kell ezt megtenniük”.
A célja a munkahelyteremtés, a munkahelymegtartás, az innováció, a fejlesztés, és csak az 5. a profit.