Gyurcsány még idén megtartaná az önkormányzati választásokat

politika

A Demokratikus Koalíció azt javasolja, hogy ha a baloldali pártok alakíthatnak kormányt, akkor hozzák előre idén őszre az önkormányzati választást. Gyurcsány Ferenc szerint erre azért lenne szükség, mert „nem egyszerűen kormányváltásra, hanem rendszerváltásra van szükség, ehhez pedig Orbán Viktor rendszerének valamennyi pillérét le kell bontani”. A pártelnök szerint a települési önkormányzatok egy jelentős része ugyanis nem a választók és a lakosság érdekeit képviseli, hanem a Fidesz „politikai akaratának egyszerű végrehajtója”.

Fotó: botost/444.hu

Gyurcsány szerint az új kormánynak fel kell szólítania az önkormányzatokat, hogy nyissanak utat egy előrehozott választásnak. Ha ezt nem teszik meg, akkor arra kell kérni a választókat, hogy közvetlen nyomásgyakorlással kényszerítsék ki az előrehozott választást. A DK elnöke szerint egy választás soha nem káoszt, hanem megoldást hoz. Azt is elmondta, hogy javaslatukról nem egyeztetettek más pártokkal.

2014-ben öt évre választották meg a települési önkormányzatokat, hogy ne közvetlenül a választások után kelljen megtartani a helyi szavazásokat. (MTI)