Az ellenzéki összefogás szimbólumává vált Márki-Zay Péter két hete jelentette be, hogy több pártfüggetlen mozgalommal együtt közzéteszi „a rendszerváltás jelöltjeinek” listáját. Akkor 53 olyan egyéni jelölt neve került fel a rendszervaltas2018.hu-ra, akiket különböző mérések összesítése után a legesélyesebbnek tartanak a kormánypártok legyőzésére.
Most pedig mind a 106 választókerületben kiválasztottak egy jelöltet.
Ez a lista tulajdonképpen már az összesítések összesítése. A taktikaiszavazas.hu például eleve több felmérésből és választási adatból kalkulál részletesen leírt módszertan alapján, de Márki-Zay csapata ezen kívül a Közös Ország Mozgalom, a Viszlát, kétharmad!, a volt miniszterekből álló V18 és a Számoljunk Együtt Mozgalom eredményeit is figyelembe veszi, illetve az ellenzéki pártokkal is konzultál. (A különböző becslésekről itt írtunk részletesen.)
A Közös Ország Mozgalom irodájában tartott sajtótájékoztatón ezek a csoportok jórészt fel is szólaltak. A taktikaiszavazas.hu készítője például arról beszélt, hogy a kormányváltáshoz 70 százalékos részvétel és legalább 500 ezer átszavazó kell.
Balázs Péter, a V18 vezetője arra emlékeztetett, hogy 2014-ben csak 10 körzetet hozott el az ellenzék, de ők mostanra 53 körzetben látnak esélyes ellenzéki jelöltet. Köztük 20 MSZP-s, 16 jobbikos, 9 DK-s, 4 LMP-s, 2 együttes és 2 független jelölt van. Velük ellentétben Márki-Zay ezen az oldalon mindenhol, vagyis a biztos fideszes körzetekben is ajánl esélyes jelöltet, és a listán feltüntetik, akik a V18-nál is befutók.
„Komoly mérföldkőként értékelhetjük azt, hogy ma több szervezet, amely egymástól részben eltérő ajánlatokat tett a választóknak, harmonizálni tudta a listáit” - mondta a hódmezővásárhelyi polgármester. „Listán mindenki szavazzon a szívéhez legközelebb álló, bejutásra esélyes pártra, viszont az egyéni jelölteknél mindenkit taktikai szavazásra buzdítunk.” Márki-Zay ezért arra kérte a baloldali szavazókat, hogy szükség esetén szavazzanak a Jobbik jelöltjére, és fordítva.
Az eddigieken felül elindult egy újabb oldal, az orbannakmenniekell.hu, amely a lehető legegyszerűbb formában közli az Esélyes Jelölt kilétét: csak be kell írni a címet, és már dobja is a nevet. (Mármint ha túljut a kezdeti köhögésen, mert egyelőre nem nagyon működik, talán a hirtelen terhelés miatt.)
A sajtótájékoztatón bemutatták a Nyomtass te is! nevű kezdeményezést, amely azt a célt tűzte ki, hogy ingyenesen letölthető és osztogatható kis füzetkékkel ellensúlyozza a kormánypropagandát. A 80-as évek szamizdatjaira emlékeztető kiadvány legújabb számai már nem csak híreket, de választási tanácsokat is tartalmaznak, és az egyes megyék külön verziókat kaptak.