közös ország mozgalom

Megpróbáltak betörni a Közös Ország Mozgalom irodájába

Nagy érték ott nincs, írta Gulyás Márton.

Botos Tamás
politika

Gulyás Márton szembenézése: „Ez az ellenzéki paletta innentől nem létezik”

Az aktivista végigtolta a kampányt, az eredmény után pedig úgy érzi, nem értek el semmit, nélkülük is ugyanígy meglett volna a kétharmad. Azt mondja, az eddigi Fidesz-kritikájuk teljes csőd, alapvetően kell újragondolni a pozíciókat.

plankog
interjú

A korábbi körzetei felét tudta bebiztosítani az ellenzék, de hat újat is nyerhet a visszalépések miatt

Lehetett volna hamarabb, lehetett több helyen, lehetett volna okosabban, de még a részleges koordináció is sokat javított az ellenzék esélyein.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Kormányváltó karnevál a Belvárosban

Urfi Péter
politika

Márki-Zay kihirdette a legesélyesebb ellenzéki jelöltet mind a 106 körzetben

Lehet választani!

Urfi Péter
POLITIKA

A körzet, ami pontosan megmutatja a centrális erőtér működését

Szolnok maga a NER kicsiben: a felmérés szerint külön-külön nincs esélye az ellenzékieknek, ha viszont egyetlen kihívó lenne, éles párharc lehetne belőle.

plankog
POLITIKA

Ellenzéki együttműködés nélkül Hoppál Péter is simán hozhatja a körzetét

A Közös Ország Mozgalom felmérése arra jutott Baranya 2. választókörzetben: a fideszes jelöltet csak visszalépésekkel lehetne megszorongatni.

plankog
politika

Márki-Zay bemutatott 53 ellenzéki jelöltet, akik szerinte a legesélyesebbek az egyéni körzetekben

A hódmezővásárhelyi polgármester és civil szervezetek sajtótájékoztatón mutatták be a rendszervaltas2018.hu oldalt.

Herczeg Márk
politika

Ha nem lesz visszalépés Csepelen, Németh Szilárd sima győzelmet arat

A Közös Ország Mozgalom mérte fel a kerület esélyeseit. Arra jutottak, hogy visszalépésre szükség van, de azt nehéz megmondani, ki a legesélyesebb ellenzéki jelölt.

Horváth Bence
politika

Orbán azért nem vitatkozik az ellenzékkel, mert az „a szavazók semmibevétele lenne”

Forradalmi gondolat.

Urfi Péter
POLITIKA

Ellenzéki megosztottság lökheti a Parlamentbe Kocsis Mátét

Nincs egyértelműen legesélyesebb jelölt, ha vissza is lépnének egymás javára, akkor is a jelenlegi polgármester nyerhet áprilisban.

Botos Tamás
POLITIKA

Ha ezek az emberek nem egyeztetnek, Németh Szilárd lesz Csepel és Soroksár képviselője

Csepelen szervezett vitát a képviselőjelöltek között Gulyás Márton és a Közös Ország Mozgalom. Németh Szilárd persze nem ment el, de egyelőre valószínű, hogy még így is nyerni tud majd a kerületben, amit 4 éve még elvitt az Fidesz elől az Összefogás.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Vitáznak a csepeli képviselőjelöltek, itt nézheti élőben

A vitát a Közös Ország Mozgalom szervezte, meghívták rá az ellenzéki jelölteket és Németh Szilárdot is.

Albert Ákos
politika

Mellár Tamásnak akkor van esélye a pécsi Fidesz ellen, ha a többi jelölt visszalép a javára

De még így is a Fidesz-KDNP-s Csizi Péter győzelme a valószínűbb a Közös Ország Mozgalom által rendelt közvélemény-kutatás szerint.

Herczeg Márk
politika

Molnár Gyula a legesélyesebb a körzetében, de ha mindenki más visszalépne, még akkor is a Fidesz nyerne

A Gulyás Márton-féle Közös Ország Mozgalom által rendelt felmérés szerint ugyan az ellenzéki jelöltek együtt 60 százalékot tesznek ki, a visszalépésekkel sem adódna össze a szavazatuk.

Herczeg Márk
POLITIKA